Valamilyen okból kifolyólag a Válasz Online eltávolította egy brüsszeli kötődésű propagandacikkét, amelyet egy tiszai aktivista jegyzett.

"Magyarország az EU Szociális Klímaalapjának nagy nyertese lehet (X)" - ez volt a címe annak a vélhetően uniós forrásból finanszírozni szánt cikknek, amelyet pénteken közölt a Válasz Online. Az írást azóta valamiért elérhetetlenné tette a szerkesztőség, az internetes archívumok sem tárolták, de a Google AI-alapú áttekintése a mű egy részét még megőrizte.
Több olvasónk is megerősítette, hogy találkoztak az írás korábbi, teljes verziójával, amelyben néhány érdekességre bukkantunk. A támogatott tartalom mögött Rajki Diána neve áll, aki bár az írásban nem szerepelt, valójában a fővárosi Tisza-sziget (Nyócker TISZA sziget – civilek a közösségért) koordinátora. Rajki Diána kommunikációs tréningeket is tart a tiszások számára, erről pedig XVIII. és XIX. kerületi aktivisták a közösségi médiában számoltak be.
Érdekesség, hogy forrásaink szerint a Válasz Online cikke a Magyar Természetvédők Szövetségének honlapjára vezetett egy hivatkozással, és ez az írás még mindig elérhető. A szervezet gyenge magyarsággal megírt álláspontjában - Brüsszelhez és a tiszás Gerzsenyi Gabriellához hasonlóan - kifejezetten kritizálja a magyarországi rezsicsökkentést: "E mellett (sic!) hat a rezsicsökkentés lakossági energiaárat torzító hatása, amely az energiahatékonysági beruházások megtérülési idejét évized(ek)kel kitolja (és sok energiaszegénységben élőt nem ér el)."
Az MTVSZ anyagának finanszírozásában Brüsszel "Life" programja is megjelenik. A Magyar Nemzet nemrégiben a Tűzfalcsoport nyomán beszámolt arról, hogy az Európai Bizottság, Ursula von der Leyen vezetésével, valójában közpénzeket juttat civil szervezeteknek, hogy azok a bizottság politikai céljait támogassák az Európai Parlamentben. A Life program keretében az NGO-k akár évi 700 000 eurót is kaphatnak a brüsszeli költségvetésből, amelyet kampányokra fordíthatnak, célzottan a Zöldmegállapodás népszerűsítésére.
Itt is valami hasonlóról lehet szó, de fontos, hogy nem az MTVSZ, illetve rajtuk keresztül a Tisza Párthoz közel álló Rajki Diána és Válasz Online lehet az