Ötven évvel ezelőtt néhány egyetemista lány számára a karácsony nem a boldogság és az ünnepi fények időszaka volt, hanem egy szívbemarkoló, nehéz időszak.
Ötven éve debütált a Fekete karácsony, amely egyedülálló módon ötvözi a horror, a pszichothriller és a karácsonyi mese elemeit. De miért vált egy kanadai, ismeretlen alkotók által készült rémfilm műfaji mérföldkővé? Valaha más film ábrázolta ennyire félelmetesnek a szeretet ünnepét? Az alkotás megjelenése óta sokan felfedezték, hogy a karácsonyi idill mögött megbúvó sötét titkok és félelmek mennyire izgalmasan hatnak a nézők képzeletére. A Fekete karácsony nem csupán egy film; egy újfajta nézőpontot kínál a hagyományos ünneplésre, mélyebb kérdéseket vet fel a szeretet és a félelem kettősségéről.
Aki szerint a karácsony a szeretet ünnepe, nem néz filmeket.
Aki csak ránéz, az tudja, hogy a karácsony nem csupán a ragyogó fények és a boldogság ideje, hanem a szorongás, a rémület és akár a világvége előérzetének is teret ad. Persze, nem szükséges filmeket nézni ahhoz, hogy ezt az érzést átéljük; elegendő, ha valaki eltölt két órát egy hosszú, feszélyezett asztalnál, távoli rokonok társaságában, akik ritkán látogatják meg egymást, és sorra jönnek a kínos kérdések: "Na és mikor várható a baba nálatok?" Ilyenkor a karácsony varázsa könnyen elveszik a szavak súlya alatt.
A filmes alkotók gyorsan felfedezték a karácsonyban rejlő sötét lehetőségeket, és az ünnepet olyan keserű csalódások színhelyévé tették, mint a "Christmas Holiday", vagy kegyetlen gyilkosságok színterévé, mint az "Asszony a tóban". Sőt, néhány alkotás még az ördög érkezését is összekapcsolta ezzel a varázslatos időszakkal, így a fények és a boldogság mellett a feszültség és a rémület is megjelent a vásznakon.
A "karácsonyi horror" mint műfaji irányzat önálló kategóriává nőtte ki magát, ám közülük egyetlen alkotás sem formálta meg annyira a zsánert, mint egy kanadai rendező keze alatt készült film, amelyben kevésbé ismert színészek léptek színre, mindezt szűkös költségvetésből. Ez a film nem más, mint a Fekete karácsony, amely maradandó hatást gyakorolt a rémfilmek világára.
A bemutató pillanatában még senki sem sejtette, hogy Bob Clark rendezése egyfajta hidat képez a pszichothriller és a horror különböző formái között. Ez a film Európa sötét hangulatát hozza el Hollywoodba, miközben a hetvenes évek feszültségét ötvözi a következő évtized stílusával. Ezáltal új dimenziót ad a rémület és az erőszak filmes reprezentációjának, bemutatva a műfajok közötti átmenetek izgalmas lehetőségeit.
Elsősorban egy intim, néhány szereplőre összpontosító történetet láthatunk, amely a lélek mélyén rejtőző szorongásokat hívja elő. Ez a film igazán karácsonyi hangulatot áraszt, hiszen egy születendő gyermek és egy már megszületett fiú életéről mesél. Középpontjában az a kérdés áll, hogyan fogunk szembenézni a gyermekkel, amikor elérkezik az idő, hogy átvegye tőlünk a stafétát.
A "Fekete karácsony" című film egy ismeretlen egyetemi városkában játszódik, amely akár az Egyesült Államokban, akár Kanadában is elhelyezkedhet – a pontos helyszín sosem derül ki. Érdekesség, hogy a forgatásra Torontóban került sor 1974 tavaszán. A történet középpontjában néhány egyetemista lány áll, akik egy bérelt családi házban élnek, amely a kollégiumuk részeként funkcionál. A lányok már egy ideje rendszeresen kapnak fenyegető telefonhívásokat, amelyeken a vonal másik végén egy titokzatos Billy liheg, hörög és káromkodik. A film főszereplői modern, bátor nők, akik kezdetben nem ijednek meg túlságosan a telefonos zaklatótól – az egyikük, a határozott Barb, például azt mondja: "három ilyennel futok össze egy este a városban". Ahogy azonban Clare, a lakótársuk váratlanul eltűnik, a lányok egyre inkább megrémülnek, és a telefonhívások súlyosabbá válnak.
Csak a nézők tudják, hogy Clare már nincs közöttünk. A házba betörő gyilkos végzett vele, majd elrejtőzött a lány szobájában. A gyilkos arca sosem válik láthatóvá; a film elején Clark a rém szubjektív nézőpontjából vezeti a kamerát, és így együtt hatolunk be az ünnepi díszekkel feldíszített otthonba. A Fekete karácsony egyik legizgalmasabb újítása, hogy ezt a rejtélyes Billyt – vagy ahogy éppen hívják – sosem látjuk. Ő egy arctalan, testetlen szörnyeteg, aki a padláson bujkál a cselekmény során. Időről időre lesiklik a sötét rejtekéből, hogy brutálisan végezzen valamelyik lánnyal, vagy amikor a macskáját kereső, alkoholista házinéni rálép a lépcsőre, őt is elkapja.
Nem úgy tűnik, hogy ez a történetséma ne lenne jelen minden második, silány és olcsó amerikai horrorfilmben? Dehogy nem! Csak éppen a Fekete karácsony után születtek meg ezek a klisékkel teli alkotások.
Clark a hetvenes évek elején sorra készítette el uzsonnapénzből finanszírozott horrorfilmjeit, főként azért, hogy szórakoztassa az egyetemistákat, miközben azok a moziterem sötétjében a saját dolgaikkal foglalatoskodtak. A nevét valószínűleg soha nem jegyeztük volna meg, ha nem jelent volna meg a Fekete karácsony, amely – hasonlóan a másik, szintén abban az évben készült és hatalmas sikert aratott rémfilmhez, A texasi láncfűrészes mészárláshoz – a független filmesek diadalaként íródott be a filmtörténet annaleseibe.
A hetvenes évek végén, John Carpenter "Halloween - A rémület éjszakája" című filmjének sikerével egy új korszak vette kezdetét a horror műfajában: a slasher filmek virágzása. Ezek a vérfagyasztó mozik, tele kaszabolós, szörnyeteg gyilkosokkal és fiatal, ártatlan áldozatokkal, hamarosan a nyolcvanas évek meghatározó trendjévé váltak. A "Halloween", a "Péntek 13.", valamint a "Rémálom az Elm utcában" és számos folytatásuk mellett azonban ott bújkál egy másik, gyakran elfeledett klasszikus: a "Fekete karácsony". Ez a film, bár sokkal korábban készült, rengeteg szempontból felülmúlja a legismertebb slashereket, és méltán érdemli meg a figyelmet.
