Több mint 15 ezer diák kapcsolódik be a honvédelmi oktatásba.
Nagyon nyitottak a középiskolások a honvédelem tantárgyra, több mint tizenötezer diák vesz részt a honvédelmi oktatásban - adta hírül közleményében a Honvédelmi Minisztérium (HM). A közlemény szerint idén szeptembertől már 141, önkéntes jelentkezés alapján kiválasztott iskolában 130 felkészült és tapasztalt katonaoktató tanítja a honvédelem tantárgyat, amely "komplex ismereteket ad át a gyerekeknek a Magyar Honvédségről és a honvédelemről".
- emelték ki, hogy a tananyag a történelem, fizika, földrajz és biológia tantárgyak ismereteire építve "egészségügyi, túlélési, valamint térkép- és tereptani alapismereteket nyújt a diákok számára." Kiemelték, hogy
- tették hozzá. Felhívták a figyelmet arra, a program 2025/2026-os tanévére további iskolák csatlakozhatnak, ezért a Honvédelmi Minisztérium újra meghirdeti a katonaoktatói pályázatot, amely a megfelelő szakmai és pedagógiai felkészültséggel rendelkező oktatókat célozza meg.
A pályázaton részt vehetnek a hivatásos, szerződéses és tartalékos katonák, továbbá a Honvéd Kadét Program partneriskoláinak tanárai, akik készen állnak a tartalékos katonai szolgálat vállalására. A jelentkezőknek különböző szűrő folyamatokon kell átesniük, valamint egy átfogó módszertani felkészítő programban is részt kell venniük. A katonai oktatói tevékenység egy tanévre szól, és az éves értékelések alapján lehetőség van a megbízás meghosszabbítására.