Till Tamás tragikus halála: Az eltűnt fiúnak több lehetséges gyilkosa is akadhat; Vezetés közben megállt a 20 éves Adrián szíve | BorsOnline
A héten a Bors olvasóit leginkább a 11 évesen eltűnt, majd 24 év elteltével előkerült bajai kisfiú, Till Tamás halálának titokzatos körülményei foglalkoztatták. Az eset körüli rejtélyek különösen figyelemfelkeltőek, hiszen a tragikus napon akár több elkövető is lehetett. Összegyűjtöttük a legnagyobb érdeklődésnek örvendő cikkeinket.
Húsznégy éven át kutattak szülei a 11 éves korában eltűnt kisfiú, Till Tamás után. A fiú 2000 májusában egy gyereknapi eseményre indult, de soha nem érkezett meg, és nyoma veszett. A bajai kisfiú eltűnésének esete évekig megoldatlan maradt, mígnem idén júliusban, egy már elhunyt esztergályos, W. József tanyáján, a betonba rejtve bukkantak rá Tamás holttestére.
Halálának körülményei azonban még nem tisztázottak. Ugyanis a kisfiú kerékpárján nem találtak sérüléseket, ami azt jelenti, hogy vélhetően nem véletlen gázolásos balesetről van szó:
- mondta lapunknak a Till család jogi képviselője, Dr. Lichy József. Egyelőre azonban nem tudni, hogy pontosan ki és miért végzett Tamással. A rendőrség így most gőzerővel nyomoz, hogy megállapíthassák, hogy amennyiben W. József volt a tettes, voltak-e társai, illetve ha nem ő végzett a gyermekkel, ki vagy kik oltották ki az életét.
Szerdán, november 27-én tragikus balesethez siettek a mentőszolgálat és a tűzoltók Pápateszér közelében. Egy mindössze 21 éves fiatal, Gy. Adrián, váratlanul letért az útról, és a járműve az árok túlsó oldalára csapódott. Sajnos, habár a segítség gyorsan megérkezett, a fiatal életét már nem tudták megmenteni.
Hamarosan kiderült, hogy a tragikus végkimenetelű balesetet nem gyorshajtás vagy a figyelmetlenség miatt történt, hanem egy rejtőzködő betegség okozta hirtelen szívleállás miatt:
„A tragédia után Adrián nővére osztotta meg érzéseit lapunkkal. Azóta a fiatal sofőr emlékét rengetegen őrzik szívükben.”
Különös és meglepő történetet osztott meg a miskolci fiatal, Oláh Brigitta. A nő egy videóban azt állítja, hogy 2003-ban ő és családja elnyerték az ötmilliárdos lottónyereményt, ám végül mégsem tudták átvenni a nyereményt. Brigitta elmondása szerint édesanyja egy álomban látta meg a nyerőszámokat, amelyeket az akkor mindössze 7 éves lányával együtt játszottak meg. Amikor a számokat kihúzták, a két nő öröme határtalan volt, és az érzéseiket szavakkal nehezen tudták kifejezni.
Amikor Brigitta felfogta, mi zajlott körülötte, szinte darabokra hullott lelkileg: