Szent István alkotása hosszú távon is életképesnek bizonyult, még a kontinens számos széthulló államával szemben is.

Elképesztő teljesítmény, főleg, ha, összevetjük Nagy Sándor vagy Attila birodalmával, amelyek halálukkal összeomlottak, vagy az 1871-ben nagy nehezen összetákolt Németországgal, amely ötven év alatt elbukott.

Legutóbb a franciák 236. alkalommal ünnepelték meg nemzeti ünnepüket, amelynek során arra emlékeznek, hogy a tüntetők lerombolták a Bastille-t, majd egy véres polgárháborúban egymás életét oltották ki, beleértve a királyt is. Ez a tragikus eseménysor végül egy véres diktatúrához vezetett, amelyből egy korzikai ügyvéd fia emelkedett császárrá. Ezzel szemben az amerikaiak 249 évvel ezelőtt harcoltak ki függetlenségüket, amelynek nyomán megalakult az államuk, amely kezdetben 13 tagállamból állt, napjainkra pedig már 50-re bővült.

Az olasz kultúrában a felszabadulás napja (1945) és a köztársaság napja (1946) kiemelkedő politikai jelentőséggel bíró munkaszüneti napok, mellette pedig számos katolikus ünnep is helyet kap a naptárban. Ezzel szemben az angolok csupán banki szünnapokat ünnepelnek, hiszen a mások felett aratott győzelmek nem éppen alkalmat adnak az ünneplésre.

Itáliában akár Romulusra vagy Julius Caesarra is építhették volna a naptár piros betűit, ám ők is tudatában vannak annak, hogy a jelenlegi Olaszország nem örökli a római birodalom jogi folyamatosságát.

Ezzel szemben hitelesen kapcsolódunk Szent Istvánhoz, hiszen ünnepünket joggal tekinthetjük az ő örökségének. Ezer éve folyamatosan emlékezünk rá, és munkásságát idézzük fel, nem pedig utólagos kreációk eredményeként. Ebben a megközelítésben nincsenek túlzások vagy romantikus előítéletek; csupán a velünk élő, hús-vér történelem valósága bontakozik ki.

A fehérvári törvénynapok hagyománya már a XI. században gyökerezik, és ezzel jócskán megelőzte a nyugati rendi gyűlések megjelenését. A régi idők emberei még így kérdezték egymást: "Mivel töltöd Szent István napját?"

István, a politikai vezető, kétségtelenül számos hibával bírt. Az elsöprő sikerű rockopera a Vajk és az idegenekre támaszkodó képét állította szembe a "függetlenségi" Koppányéval. A szent életében sokan kifogásolják a háborúkban való részvételét, valamint a szigorú törvények bevezetését és a külhoni papok segítségével történő térítést. Továbbá, a családi viszonyokban is kifogásolható volt, különösen unokatestvérével, Vászollyal szembeni kegyetlensége miatt. Mindezek ellenére, ahelyett, hogy őt emlegetnék, a Turul nemzetséget utólag a honfoglaló őséről nevezték el.

Zsenialitása kétségtelen. Ő teremtette meg ezt a szilárd alapokon nyugvó, kiterjedt és tartós országot, amelyet a hatékony közigazgatás, a tekintélyes királyi központ és a jól megszervezett egyház jellemzett. Vármegyéi a mai napig meghatározóak, nem csupán a hazai területi felosztásban, hanem a Romániához csatolt területek struktúrájában is.

Elképesztő teljesítmény, főleg, ha összehasonlítjuk Nagy Sándor vagy Attila birodalmával, amelyek a vezetőik halálával széthullottak, vagy a több évszázados zűrzavart követően 1871-ben nehezen összegyúrt Németországgal, amely öt évtized alatt összeomlott. Az olyan politikai konstrukciók, mint Csehszlovákia, Jugoszlávia vagy az NDK, mind a Szovjetunió hatása alatt alakultak, és képtelenek voltak tartósan megmaradni. Ezzel szemben Szent István öröksége - a hosszú idő során elkerülhetetlenül bekövetkező kisebb-nagyobb eltérések ellenére - masszívan áll. Területileg talán nem éri el a maximális kiterjedést (bár voltak már ennél kisebb területek is), de szellemileg és történelmileg biztos alapokon nyugszik. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ezerhuszonöt évvel a koronázása után is ez a mai napon a legfontosabb.

A kommunisták mélyen ellenálltak a magyar történelemnek, és 1945-ben egy határozott törést képeztek, amelynek célja a múlt teljes elfeledtetése volt. Ezzel a lépéssel próbálták megsemmisíteni mindazt, ami előzte meg a korszakukat.

Így született meg az új kenyér, majd a szovjet ihletésű, félrevezető alkotmány ünnepe. De a nép lelkében nem gyökerezett meg igazán.

Későbbi ünnepeinknél megjelenik ugyan a forradalom, a lázadás, az ellenzékiség attitűdje, a rend(szer) lebontásának igénye (bár ezek mindig külföldről fenntartott vagy támogatott rendszerek, amelyek éppen az istváni szuverenitást akarják felülírni),

A hatalom nem csupán egy külső, független entitás, hanem a mi közösségünk szellemi megtestesülése. Különösen a Szent Korona nevében ölt testet, amely a magyar nép összetartozását szimbolizálja. Akárcsak az egyházban, ahol minden hívő Jézus Krisztusban egyesül, úgy minden magyar ember is a Szent Koronát öleli magához, függetlenül attól, hogy tudatában van-e ennek, érdekli-e, vagy éppen ellenzi azt. Még az is, aki tagadja Isten létét, valójában az Ő teremtménye marad. Ahogyan lázadásunk kifejeződik, amikor valaki megpróbálja előírni, hogyan éljünk, úgy a hagyományok és az ősi rend iránti tiszteletünk is megjelenik; ez tükrözi a magyar társadalom mélyen gyökerező konzervatív értékeit.

Sajnálatos, hogy augusztus 20-a a nyári szünet időszakára esik, így a nemzeti ünnepünkkel kapcsolatos hagyományok, mint a március 15., október 6. vagy 23. napja, nem tudtak mélyen gyökerezni a köztudatban. Sokak számára ez a nap csupán a tűzijátékokkal és bulikkal társul, a valódi tartalom gyakran háttérbe szorul. Talán érdemes lenne a tanévnyitókon megemlékezni Szent Istvánról, akár egy rövid beszéddel, akár egy kreatív folyosói tablóval, hogy a fiatalok is felfedezhessék az ünnep gazdag történelmét és jelentőségét.

István halála valójában augusztus 15-én következett be, de mivel ez Nagyboldogasszony, vagyis Mária mennybevételének ünnepe, áthelyezték 20-ra.

Tizenötödike számos országban munkaszüneti nap, nálunk viszont csupán egyszer, 2001-ben ünnepeltük. Talán érdemes lenne megfontolni, hogy ezt a napot állami ünneppé nyilvánítsuk, akár a pünkösd hétfőjének feláldozásával is. Így a karácsony és húsvét mellett egy újabb, többnapos eseménysorozatot hozhatnánk létre, amely segítene tudatosítani bennünket hazánk világi és spirituális értékeiről, Szent István köré építve az ünneplést.