"Szennyvíz jellegű" víz került a Balatonba Balatonszemes térségében.

Szennyezett víz került a Balatonba Balatonszemesnél – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t hétfőn. Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy fürdési tilalmat nem kellett elrendelni. A közleményben kifejtették, hogy a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vasárnap első fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget léptetett életbe a térségben. A vizsgálatok során kiderült, hogy egy medence ürítése során szennyvíz jellegű víz jutott a felújítás alatt álló csapadékvíz-elvezető rendszeren keresztül a Balatonba. A lakópark üzemeltetője elismerte a felelősségét a történtekért – emelték ki a közleményben. A vízügyi igazgatóság szakemberei azonnali intézkedéseket vezettek be: fertőtlenítést rendeltek el, valamint a kivezető árokban rekedt víz eltávolítását is elrendelték. Az önkormányzat és minden érintett hatóság jogi lépéseket tesz a károkozó vállalattal szemben – tették hozzá. A hatóságok, a katasztrófavédelem és az önkormányzat munkatársai együttműködnek a szennyezés felmérésében és az intézkedések végrehajtásában a további károk elkerülése érdekében, és hangsúlyozták, hogy az anyagi felelősség a károkozó céget terheli. Az önkormányzat tájékoztatása szerint hétfőn a területen végzett vízminőség-ellenőrzés után nem kellett fürdési tilalmat elrendelni. Arra kérik a lakosságot és a fürdőzőket, hogy figyelemmel kísérjék a helyi hatóságok tájékoztatását, és amennyiben vízminőségi problémát vagy újabb szennyezést tapasztalnak, azonnal értesítsék az önkormányzatot. (MTI)