Az ősi civilizációk, mint például a mezopotámiai népek, az egyiptomiak vagy a maják, olyan életformákat alakítottak ki, amelyek szoros kapcsolatban álltak a természettel. Ezek a kultúrák mélyen tisztelték a környezetüket, és fenntarthatóbb módon használtá

Kétség sem férhet hozzá, hogy a 21. század embere, különösen a fejlett társadalmakban, amelyek a Föld északi féltekéjén találhatók, általában nem éppen a fenntarthatóság mintaképe. A túlfogyasztás és az energiapazarlás mindennapos jelenségek, amelyekkel szembe kell néznünk. Sokan igyekeznek egyéni, nemzeti vagy akár globális szinten is lépéseket tenni a gyorsuló klímaváltozás megfékezésére, de gyakran elfeledkezünk arról, hogy évezredekkel ezelőtt már léteztek olyan példák és megoldások, amelyek a fenntarthatóságot szolgálták. Érdemes lenne ezekhez a hagyományokhoz és bölcsességekhez visszatérni, hogy újra felfedezzük, mit tanulhatunk elődeinktől a természetes egyensúly megőrzése érdekében.

Természetesen nem a napelemek vagy az energiatakarékos izzók módszerét alkalmazták időszámításunk előtt hanem sokkal természetesebb megoldásokat, amik nagyon pontos megfigyeléseken és a természet tiszteletén alapultak. Ez a tudás a mai napig megállja a helyét és egyre többen ismerik fel az ebben rejlő lehetőségeket.

Az egyik olyan terület, ahol a múlt bölcsessége és a természet törvényei ma is érvényesülnek, a földművelés. Az ókori civilizációk, mint például Mezopotámia lakói vagy a mai Mexikó területén élők, nem rendelkeztek mesterséges vegyszerekkel, így valóban a környezetük megfigyelésére és tiszteletére támaszkodtak. Fejlesztették ki a vetésforgó módszerét, amely lehetővé tette, hogy a termőföldek egy része pihenjen. Ez a pihenési idő nemcsak a talaj termékenységét növelte meg, hanem a kártevők eltűnését is elősegítette, így a következő vetéskor a termés bőségesebb és egészségesebb lett. Ezzel a megoldással a természet egyensúlyát is megőrizték, ami a fenntartható mezőgazdaság alapelveit tükrözi.

A "Három nővér módszer" lényege, hogy három növényt – a kukoricát, a babot és a tököt – közösen nevelve maximálisan kihasználják a rendelkezésre álló erőforrásokat. Ezen növények szimbiózisban élnek, hiszen a kukorica biztosítja a bab számára a szükséges támaszt, míg a bab a talaj nitrogénszintjét növeli, ami segíti a tök fejlődését. Természetesen más növénykombinációk is léteznek, amelyek szintén jótékony hatással vannak egymásra, a helyi klímától és a növények specifikus igényeitől függően. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy ezek az ősi módszerek akár 20%-kal is javíthatják a terméshozamot. Ezek a technikák nagyban hozzájárultak az elődeink civilizációinak fejlődéséhez, és ma is értékes tanulságokat kínálnak számunkra.

Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Föld éghajlata, népesség száma és ezáltal a megtermelt élelmiszer mennyisége teljesen más volt mint napjainkban, az alapelvek teljesen alkalmazhatóak. A földművelés sikeressége nem csak a tudásuknak és a megfigyelésüknek volt köszönhető, hanem annak is, hogy tiszteletben tartották a természetet és annak értékeit. Tudták, hogy nem csak elvenni kell hanem visszaadni is a földnek. Ez az alapgondolat teljes mértékben hiányzik a modern földművelésből.

A másik módszer amivel a földet fenntartható módon művelték, nem volt más mint a történelem órákról jól ismert öntözéses gazdálkodás Egyiptomból és az Indus völgyének területéről. Ezeket csatornákkal és különféle medencék kialakításával tárolták és érték el.

A mai mezőgazdaság sajnos jelentősen eltávolodott az ókori technikáktól, sőt, sok tekintetben még "visszamaradottabb" is. A modern mezőgazdasági technológiák, amelyeknek elvileg a hatékonyságot kellene szolgálniuk, gyakran képesek a víz akár 50%-át is elveszíteni vagy hibásan felhasználni. A víz vagy elpárolog, vagy a csapadékot nem tudják megfelelően megtartani. Ez a helyzet különösen aggasztó a klímaválság korában, hiszen ilyen pazarlás luxusnak számít. A legjobb, amit a mai ember tehetne, ha visszatérne a régi, bevált módszerekhez. Sajnos azonban az urbanizáció és a folyók szabályozása miatt ez a változás nem mentes a kihívásoktól.

Egy másik jelentős antik civilizáció, amelytől rengeteget tanultunk, és akinek öröksége alapvetően formálta a modern városi életet, nem más, mint az ókori Róma. Már i.e. 550 körül felfedezték a városi szennyvíz elvezetésének hatékony módszereit. A római városvezetés hamar rájött, hogy ez a rendszer nemcsak a betegségek terjedésének csökkentésében segíthet, hanem a légszennyezés mérséklésében is – erre külön kifejezést is használtak: "gravioris caeli", azaz "nehéz ég". Ezzel a lépéssel sokkal élhetőbbé tették a városi környezetet. A csatornák és csövek kezdetben egy könnyen formálható fémből készültek, ám mivel ezek egészségügyi kockázatokat hordozhattak, a rómaiak átváltottak a tartósabb és biztonságosabb terracotta anyagra. Az általuk kiépített vízelvezető rendszerek máig működnek, és tanúskodnak a római mérnöki tudomány és innováció páratlan színvonaláról.