Pisztollyal átszúrta a motorbicikli kerekét.

A belgrádi rendőrök a felsőügyészség utasítására őrizetbe vették S.T. (29) gyanúsítottat, engedély nélküli fegyver és lőszer-tartás, és viselés miatt.
A gyanú szerint a férfi hajnali 3:55 körül az egyik üzemanyagtöltő állomás közelében, a főváros Kotež nevű negyedében tűzfegyverből adott le lövést egy ott parkoló motorbicikli gumiabroncsába, majd távozott a helyszínről.
A rendőrség gyorsan elfogta a gyanúsítottat. Az egyenruhások a környéken találtak egy táskát is, amelyet a gyanú szerint S.T. dobott el, és amelyben két pisztoly is volt.
A gyanúsítottat 48 órás őrizetbe vették, és az érintett ügyészségen büntetőeljárás indult vele szemben.
Fedezd fel az év legizgalmasabb lehetőségét: te egyre nyugodtabb leszel, mi pedig folyamatosan fejlődünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
A mi kihívásunk abban rejlik, hogy nem vagyunk képesek újabb saját anyagokat létrehozni, mivel körülbelül húsz önkormányzat egyetlen dinárt sem hagyott jóvá a beadványainkra. Ezen kívül a Magyar Nemzeti Tanács, a pártházból érkező, nem megalapozott indokokra hivatkozva, már évek óta nem támogatja a pályázatainkat.
Támogassuk egymást! Mindössze napi húsz dinárért (0,17 euró) válhatsz a Szabad Magyar Szó előfizetőjévé. Ezzel nemcsak megszabadulsz a zavaró felugró reklámoktól, de hozzáférhetsz a Plusz rovatban megjelenő exkluzív cikkekhez is. Ezen felül, ezzel a lépéssel hozzájárulsz ahhoz, hogy a Szabad Magyar Szó továbbra is a legnépszerűbb vajdasági magyar online platform maradhasson, és még több helyi témával foglalkozhassunk!
U.i. Ha a számunkra kedves előfizetők száma átlépi a kétszázat, esküszöm, még egy olvasószerkesztő program bevezetését is komolyan mérlegeljük!