Parajd ismét szeretettel várja mindazokat, akik a gyógyulás útjára lépnének.

Trumphoz fordul segítségért a migráció bírálata miatt bebörtönzött brit anya
A rekreációs központ egy friss Facebook-bejegyzésben kifejezte háláját a helyi közösség támogatásáért, és örömmel osztotta meg, hogy a bezárást indokló körülmények végre megszűntek, így ismét szeretettel várják a vendégeket. A Maszol emlékeztetett arra, hogy augusztus 13-án a kitelepítettek visszatérhettek otthonaikba, és a hatóságok feloldották a forgalmi korlátozásokat is. Jelenleg csupán a régi sóbánya fölötti beomlások, valamint a Korond-patak völgyében zajló munkaterület maradt zárva.
A lap hangsúlyozta, hogy a parajdi wellnessközpont a sóbánya után a település leglátogatottabb helyszíne. Az ezer méter mélyből feltörő, gazdag ásványi anyagokban bővelkedő sós termálvíz számos gyógyulni vágyó érdeklődését felkeltette. A Sószoros szomszédságában elhelyezkedő, 1900 négyzetméteres fürdő és a hozzá tartozó 7500 négyzetméteres zárt udvar az iskolai szünetek időszakában naponta 10 és 21 óra között várja a látogatókat.