Mr. K: A munka etikája Mr. K, a munka világának tapasztalt alakja, mindig is nagy hangsúlyt fektetett a munkamorálra. Számára a munka nem csupán kötelezettség, hanem egy lehetőség is, hogy fejlődjön és hozzájáruljon a közösséghez. Úgy véli, hogy a kitart
Ez a film furcsa keveréke az Alice Csodaországban, a Highrise és a Beau is Afraid filmeknek, egy kis Triangle of Sadness-humorral és kafkai kozmikus horrorral fűszerezve. Ez elég soknak hangzik, de a film szépen kezeli ezeket egy ideig, aztán valahogy ellaposodik.
Nem mindenkinek való ez a film, mert néha túl elvont, és a tempója is lassú lehet. A végkifejlete pedig sok kérdést nyitva hagy, így akik a mozi végén konkrét válaszokat és lezárást várnak, azok csalódni fognak. Ugyanakkor a film nem teljesen érthetetlen vagy misztikus; én személy szerint élveztem a mélyebb gondolatmeneteket, és úgy vélem, hogy nem létezik egyetlen helyes magyarázat mindenre. Szóval ha ezt a filmet választjuk egy este, készüljünk fel arra, hogy egy kicsit megmozgassuk az agyunkat!
A film tempója sajnos nem éri el a kívánt szintet. Főszereplőnk egy végtelennek tűnő hotel labirintusában találja magát, ahol különös figurák és reménytelenség várja. A szálloda mindennap egyre szűkebb, és ahogy csökken a tér, a lakók között egyre feszültebbé válik a légkör, hiszen mindannyian hősünket hibáztatják a kialakult helyzetért. Emellett a film erőteljesen reflektál a vállalati kultúrákra, a kapuzárási pánikra és az elvesztegetett életek dilemmájára. Ezek a témák meglepően humoros módon fonódnak össze egy ideig, viszont a film közepén annyira lelassul a cselekmény, hogy végeredményben kezdem elmerengeni a Reddit világában.
Az utolsó harmadban igazán felerősödik a feszültség, és a film olyan meglepő fordulatokat tartogat számunkra, amelyek teljesen új irányba terelik a cselekményt. Olyan váratlan események bontakoznak ki, amelyek kellemes meglepetésként hatottak rám, ami manapság ritkaságszámba megy. Ez a frissesség valódi pozitívum volt számomra, hiszen nem sok alkotás képes így meglepni a nézőt.
