A választási hatóság pénzbírságot szabott ki Călin Georgescu-ra.

Az Állandó Választási Hatóság két százezer lejre büntette Călin Georgescut. Információk szerint a 2024-es elnökválasztási kampányának törvényellenes finanszírozása áll a szankció hátterében.
Călin Georgescu szerint az Állandó Választási Hatóság (AEP) 200 ezer lejre bírságolta őt áprilisban. A büntetés ellen bíróságon fellebbezett, ugyanakkor határidőig a minimális összeg felét már kifizette - közölte kedden, Facebook-oldalán a volt államfőjelölt. A szélsőséges nacionalista politikus az is írta, hogy per idén szeptemberben lesz, de azt nem árulta el, hogy miért kapta a szankciót, mint ahogyan azt sem, hogy milyen indokkal óvott. Csupán annyit kért követőitől, hogy addig ne tegyenek semmit.
A ProTV értesülései szerint a 2024-es elnökválasztási kampányt törvényellenes finanszírozás miatt büntették meg.
Georgescu bejegyzésében említést tett arról is, hogy a nevét felhasználva adománygyűjtés folyik. Állítása szerint azonban ő nem adott engedélyt erre, és semmilyen formában nem kezdeményezett ilyen tevékenységet.
A korábbi államfőjelölt ellen, ahogy azt már tudjuk, bűnvádi eljárás folyik. A vádak között szerepel, hogy részt vett olyan cselekedetek támogatásában, amelyek az alkotmányos rend megdöntésére irányultak.