Az Egyesült Államok gazdasági rendszere egyre inkább a kínai modell elemeit kezdheti magába olvasztani?
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? A politika színpadán Donald Trump egyre inkább olyan vezetőként lép fel, aki a gazdaság irányításában is közvetlen beavatkozásra törekszik. Legutóbb például nyilvánosan bírálta az Intel vezérigazgatóját, "utasította" a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljék az áraikat, sőt, a Coca Colának még azt is meg akarta mondani, milyen cukrot használjon. Az Egyesült Államok jogi keretei természetesen korlátokat szabnak Trump ambícióinak, de viselkedése és elképzelései sok párhuzamot mutatnak a kínai államkapitalizmussal vagy a francia dirigizmussal. Mennyire valószínű, hogy a kapitalizmus egyik fellegvára az állami kontroll irányába mozdul el? Van ennek a jelenségnek előzménye az amerikai történelemben?
A The Wall Street Journal által közölt információk szerint, míg korábban úgy vélték, hogy az Egyesült Államok piacainak megnyitása Kína liberalizációját eredményezi, Donald Trump elnöksége alatt ennek éppen az ellenkezője figyelhető meg, különösen a gazdasági színtéren. A cikk rámutat, hogy Trump egy sajátos államkapitalizmus irányába tereli a dolgokat. Ezen irányvonalhoz tartoznak olyan lépések, mint például a Kínába irányuló chipeladásokból való kormányzati részesedés követelése, a Nippon Steel állami részvényeinek megszerzése iránti törekvés, valamint az, hogy a vámháború által kényszerített, az Egyesült Államokba irányuló befektetéseket ő maga kívánja irányítani.
A leírt jelenségek szoros párhuzamot mutatnak a kínai államkapitalista megközelítéssel, valamint a francia dirigizmus mérsékeltebb változataival. Érdekes, hogy Washington számára sem idegen ez a modell, mint ahogyan azt sokan elsőre gondolnák: a második világháború és a hidegháború idején számos ipari kapacitás került ideiglenes állami felügyelet alá. A Covid-járvány során is jelentős állami beavatkozásra volt szükség a járvány terjedésének megakadályozása, valamint a válság hatásainak enyhítése érdekében. Ezen időszak egybeesett azzal a tendenciával, amelybe Trump politikája is illeszkedett, amikor mindkét politikai tábor felismerte a szükségességét annak, hogy visszaszerezzék az irányítást az ipari termelés és a Covid alatt megerősített sebezhetőségükre rávilágító ellátási láncok felett. Különösen Kínától való félelem motiválta az amerikaiakat ebben a folyamatban.
Trump első elnöksége alatt megkezdődött az újraiparosítási és védvám-politika, amely a Biden-kormányzás alatt is folytatódott, míg a második Trump-ciklus éppen a csúcspontjára érkezett. Trump nem csupán új vámokat vezetett be a világ különböző országaival, kiemelten Kínával szemben, hanem továbbra is hangsúlyt fektetett a gazdaságilag sokszor megtérülhetetlen, de stratégiai szempontból alapvető iparágak védelmére és támogatására is.
Trump azonban 2024 óta még tovább lépett, és nem csupán politikai, hanem személyes hatalmat is követelt a vállalatok irányítása felett.
Egyik figyelemre méltó lépése volt, amikor a Nippon Steel nehézipari vállalatban aranyrészvények biztosítását követelte az állam számára. Ez a konstrukció lehetővé teszi, hogy a cégek az államnak részesedést adjanak, ezáltal a kormány beleszólhat a vállalat irányításába. Kínában ezt a megoldást gyakran alkalmazzák. Ezzel Trump nyíltan a kínai államkapitalizmus modelljét állította példaként, legalábbis ezen a területen.
Az államkapitalizmus nem csupán gazdasági, hanem politikai kontroll eszközévé is vált. Kínában a hatalommal szembenálló vállalatvezetőket éppúgy eltüntetik, mint a rendszerkritikus művészeket vagy újságírókat. Hasonló tendenciát figyelhetünk meg Donald Trump esetében is, aki nem csak gazdasági megfontolásokból követelte a vele ellenkező véleményen lévő vállalatvezetők lemondását, hanem elnöki rendeletekkel is támadta azokat a cégeket, amelyek kritikát fogalmaztak meg ellene, különösen azokat az ügyvédi irodákat, amelyek vádakat emeltek ellene. Ezzel szemben a hozzá lojális vállalatokat kedvezményekben részesítette. Emlékezetes pillanat volt, amikor a Fehér Ház udvarán egy szokatlan "autóbörzét" rendezett, ahol a Tesla modellek népszerűsítésével próbálta demonstrálni a cég iránti támogatását.
Mindez persze önmagában is Trump hatalomkoncentrációját szolgálja. Hiszen ő maga lép fel erélyesen, saját hatáskörében. A CNN írása szerint ráadásul mindez rámutat arra is, hogy míg korábban adóterhek kivetése egyértelműen a Kongresszus hatásköre volt, Trump most ezt a jogot is magának vindikálja. Innentől kezdve, a cégeknek egyes esetekben gyakorlatilag belépési díjat vagy védelmi pénzt kell neki fizetniük, hogy működhessenek.
Szintén a politikához tartozik, hogy állami eszközökkel is fellépett a DEI-t, azaz a "diverzitási és befogadási" elveket alkalmazó cégekkel szemben. Az elmúlt hetekben pedig utasította az egyesült államokbeli bankokat, hogy ne diszkriminálják konzervatív ügyfeleiket - Trump állítása szerint ugyanis a Bank of America vele szemben is diszkriminatív módon járt el, politikája miatt.
Ebből is látszik, hogy Trump mind kulturális ideológiája, mind merkantilista és protekcionista gazdasági nézetei érdekében meri használni széles elnöki jogkörét.
Mindezek tükrében egyre inkább úgy tűnik, hogy a helyzet fokozódik. Trump szavazói tábora számára mindez vonzó lehet. Hiszen nem csupán más államok vezetőivel vagy ellenzéki politikai riválisaival áll szemben, hanem a nagyvállalatok és azok vezetői számára is világossá teszi, "ki az úr". Ugyanakkor a gazdasági szereplők körében ez a magatartás aggodalmat keltett:
"Joga van azt mondani, amit akar. Viszont különbség van aközött, amihez jogod van, és ami jogosan megtehető egy szabadpiaci kapitalista rendszerben" - mondja erről Harry Kraemer, a Baxter International nevű gyógyszeripari cég volt vezérigazgatója, aki most a Northwestern University-n tanít.
Ezzel a nézőponttal nem áll egyedül. Ha Trump továbbra is ilyen módon viselkedik - és a jelek szerint ezt szándékozik tenni - akkor ez a piaci szereplők körében bizalmi válságot idézhet elő.
Egyes elemzők, például az Atlantic fentebb hivatkozott cikke szerint Trump direkt arra használja fel a gazdasági folyamatokat, hogy saját politikai hatalmát növelje, immár ezen a téren, de általánosságban, is. Mások, mint a konzervatív American Enterprise Institute szerint azonban itt nincs szó koherens tervről, Trump csupán a meglevő gazdasági folyamatokra ad választ a maga módján.
Bármilyen irányba is alakuljon a helyzet, egy dologban biztosak lehetünk: az elnöki döntések aláássák a jogállam működését, és félelmet generálnak a piaci szereplők körében. Ez a pánik pedig könnyen oda vezethet, hogy a tervezett növekedés helyett éppen ellenkező hatásokat tapasztalunk.
Fontos figyelembe venni, hogy a Covid-19 járvány óta világszerte egyre inkább elterjedt a protekcionista és iparosító állami politika. Ennek következtében elképzelhető, hogy Trump hozzáállása nem csupán kivétel, hanem új normává válik a jövőben.
