A jövőben nem Csíkszereda lesz az, amely megnyitja a fesztiválszezont | Székelyhon

2025-ben közvitát szeretnének tartani a város központi forgalmának átszervezéséről, ugyanakkor legalább egy évig szüneteltetik a Nyáron Szereda fesztivált - jelezte Csíkszereda polgármestere, aki kitérő választ adott arra a kérdésünkre, hogy mennyibe került a nyári Azahriah-koncert.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere évértékelőre invitálta a sajtó munkatársait a városházára december 30-án, hétfőn. A polgármester bevezető szavaiban elmondta: "Az év elején izgalommal vártuk a szuperválasztások időszakát, hiszen nem tudtuk, milyen mértékben fogják befolyásolni a város intézményeinek, a városházának és a csíkszeredai közösség mindennapi életét. Azonban azt tapasztalhattuk, hogy azok a törésvonalak, amelyek a román társadalmat megosztották, a mi közösségünkre nem voltak jellemzőek; a csíkszeredaiak összetartottak, és közösségünk egysége megmaradt."

Az év kezdetén a város egy nehéz helyzet elé került, amikor a kormány döntése nyomán csökkent a személyi jövedelemadóból származó bevétele. Ennek következtében 35 millió lejnyi hiányt kellett kezelniük, ami komoly kihívást jelentett a költségvetés tervezésekor. Bár a kormány később próbálta némileg ellensúlyozni a helyzetet, a város vezetésének kreatív megoldásokra volt szüksége a fennálló problémák orvoslásához.

Related posts