Újra Gyula városában gyűlnek össze a szenior úszás legkiválóbb versenyzői, hogy megmérkőzzenek egymással.

Idén már 55. alkalommal kerül megrendezésre a Dr. Regele Károly Emlékverseny, amelynek helyszíne a Gyulai Várfürdő versenyuszodája lesz. A Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub örömmel hívja meg az örökifjú úszókat, hogy június 20. és 22. között részt vegyenek ezen a rangos eseményen, ahol a szenior versenyzők tehetsége és kitartása kerül a középpontba.
A verseny résztvevői ezúttal is egyénileg és váltóban mérik össze erejüket. A klasszikus versenyszámok mellett idén sem maradnak el a látványos párharcokat ígérő különleges betétszámok. A látogatók izgalmas futamok tanúi lehetnek, például a családi váltóban, a nagyszülő-szülő-gyerek futamban, valamint a dr. Kárpáti Sándor és Lender György nevét viselő emlékszámokban is.
A verseny egyik legizgalmasabb pillanata ismét a dr. Regele Károly-emlékúszás lesz, ahol a 200 méteres férfi- és női vegyesúszás vándorserlegéért a legidősebb korcsoport versenyzője küzdhet meg. Az esemény záróakkordjaként a pillepárbaj következik, ahol a kétfős váltók kétszer ötvenméteres sprintfutamokban mérik össze tudásukat.
A nemzetközi úszótorna június 20-án, pénteken 13 órakor kezdődik, amikor Regele Piroska hagyományos kolompszava hívja versenybe az örökifjú úszókat. A szervezők a második versenynap végén közös vacsorára, zenés táncos mulatságra várják a rangos úszóviadal résztvevőit.