Ady Párizsa varázslatos világot teremtett, ahol a művészetek és az élet feszültsége egyesült. Az utcákon sétálva az ember szinte érezheti a költészet szellőjét, ahogy a kávézók teraszán a gondolkodók és álmodozók gyűlnek össze. A fények, a hangok és a szí

Ady Endre hétszer látogatta meg Párizst: első alkalommal 1904-ben, legutóbb pedig 1911-ben. A francia főváros az 1900-as évek elején vibráló, de ellentmondásos hely volt. A művészet, a politika és a társadalmi élet pezsgése jellemezte, miközben a modernizmus szelleme hatotta át a várost. Ady e városban találta meg a művészi inspirációt, ahol a kávéházak, a kultúra és a szellemiség találkozása új impulzusokat adott számára. Az évek során azonban Ady egyre inkább kiábrándult Párizsból. Az első látogatásakor még tele volt lelkesedéssel, ám a tapasztalatai, a francia társadalom felszínessége és a politikai feszültségek miatt fokozatosan csalódott. A város, amely kezdetben a szabadság és a kreativitás szimbóluma volt számára, a későbbiekben egyre inkább a kiábrándulás és a frusztráció helyszínévé vált. A művészi vágyai és a valóság közötti feszültség végül arra késztette, hogy más perspektívát keressen, és távolodjon el attól a helytől, amely egykor álmai színtere volt.

Ady Endre 1904 februárjában tette meg első nagy utazását Párizsba. "Szépen, szerelmesen, lágyan" – ahogyan később egy versében felidézte az akkoriban őt foglalkoztató érzelmi állapotot. Ez az érzés különösen érthető, hiszen alig fél évvel korábban lobbant lángra a szíve a titokzatos Diósi Ödönné Brüll Adél iránt. Már Nagyváradon megígérte a házaspárnak, hogy az új év első napját a francia fővárosban tölti velük, de különféle apróbb ügyek és egészségügyi gondok miatt csak két hónap késéssel tudott elindulni. Valószínű, hogy Léda nélkül nem merült volna bele ebbe az utazásba; korábban ugyanis egy szentpétervári kirándulást tervezett, amelyhez még egy orosz nyelvkönyvet is beszerzett.

Párizs ebben az időszakban nem csupán egy város volt: a haladás szellemi központjaként és a modern művészet otthonaként tündökölt. "A fény városa" elbűvölte azokat a művészeket, akik keresztül akarták szőni élettörténeteiket a kreativitás szövetébe. 1900-ban a világkiállítás színhelyévé vált, ahol hihetetlen 50 millió látogató ismerkedett meg a korszak technikai csodáival, mint például a mozgójárdával, a dízelmotorral és a Villamosság Palotájával. Bölöni György újságíró, aki Ady költő barátja volt, később Az igazi Ady című művében örökítette meg a költő párizsi élményeit, és így írt: "Az a Párizs, amelyet Ady látott, mindenben az 1900-as világkiállítás ízlését és divatját tükrözte. A nők darázsderékkal, erősen fűzött ruhákban tűntek fel, domború keblekkel és sonkaujjakra emlékeztető kezekkel. A kalapok hatalmasak voltak, tele virágokkal, tollakkal és madarakkal. A férfiak sétapálcát hordtak, keménykalapokat viseltek, szűk, magas gallérral és óriási nyakkendőkkel öltözködtek, a keményített kézelőik pedig csak fokozta a megjelenésük eleganciáját."

Ady számára Párizs nem csupán egy város volt, hanem a csodák és a Léda-szerelem szimbolikus otthona. Eleinte a kulturális élet pezsgésében merült el: kiállításokat látogatott, színházi előadásokat nézett, múzeumokban gyönyörködött, és mindezekről lelkesen tudósította a budapesti lapokat. Franciatudása azonban még gyerekcipőben járt, így Léda nagylelkűen a segítségére sietett. Ő volt az, aki Ady kezébe adta a modern francia költők, mint Rictus, Baudelaire és Verlaine műveit, és türelmesen lefordította a bonyolultabb cikkeket a francia sajtóból. A Diósi-házaspár a Rue de Lévis 92. szám alatt bérelt otthont, ahol Ady számára is fenntartottak egy apró, de otthonos szobát, így a költő minden szempontból a párizsi élet forgatagának szívébe került.

Miután Ady nyakába vette a várost, rendszerint a Grand Caféban telepedett le, onnan írta a leveleit és tudósításait haza, Magyarországra. "Kissé már divatjamúlt, idegenektől látogatott kávéháza volt Párizsnak ez a Grand Café a Boulevard des Capucines-en, a mai Hotel de Paris helyén. (...) Kényelmes, nagy kávéház volt, jó tágas, az udvarra húzódó hűs részében, különösen nyáron, kellemes volt elüldögélni. Terasza előtt elvonult a sokszínű, sokarcú Párizs" - fogalmazott Bölöni. Másik kedvelt kávéháza ekkoriban a Café de la Paix volt.

Az első párizsi tartózkodás idilli napjait sajnos árnyék vetette be, hiszen ekkoriban jelentkeztek rajta a végzetes szifilisz első jelei. Bölöni hűségesen kísérte el őt egy orvosi vizsgálatra, ahol a diagnózist tartalmazó borítékot a Monceau-park zöldellő fái alatt bontották ki. Diósi Ödön fáradhatatlanul kutatta Ady számára a legnevesebb párizsi szakértőket, de a betegség akkoriban még gyógyíthatatlannak számított. Ezt követően a költő életében és költészetében mindinkább felerősödött a halál tudata, mely mint egy sötét árnyék, mindent átszőtt.

Ady eredetileg két-három évre tervezte párizsi tartózkodását, 1905 januárjában mégis visszatért, "bűz-Budapestre", ahogy egy levelében emlegette a magyar fővárost. Az okot (ekkor még) nem a Lédával vagy Diósival történt összezördülésben kell keresni: sokkal inkább az anyagi biztonság és az irodalmi ambíciók miatt volt szüksége Adynak a hazatérésre. Párizsból nehezen tudta volna magát a magyar irodalmi életben elismertetni, s a néhány párizsi levél és tudósítás, amit küldött az itthoni lapok számára, nem fedezték párizsi (és monte-carlói) tartózkodását.

Másodszor 1906 nyarán utazott a francia fővárosba, és ez alkalommal is vonaton tett meg a hosszú utat.

Bölöni a bohém életérzés közepette talált otthonra a Quartier Latin szívében, ahol a Hotel des Balcons nevű szálloda várta. Ez a hely, amely akkoriban igazi újdonságnak számított, nem csupán kényelmes szobákkal szolgált, hanem a modern kor vívmányaként villanyvilágítással is rendelkezett.

Amint a vonat megérkezett a Gare de l'Est állomásra, Ady azonnal kérte Bölönitől a Maryland cigarettáját. Gyorsan rágyújtott, mohón szippantott néhány füstöt, és a Maryland erőteljes dohányfüstje máris Párizs szívében érezhette magát. Ezt követően a Café Soufflot teraszán ücsörögtek, miközben a párizsi élet pezsgését figyelték: "Diákok, midinettek, kisebb hölgyek és a hűsölő párizsiak között nem győztek betelni a város varázsával."

Ady napjai rendszerint úgy teltek, hogy délig az ágyban heverészett, magyar és francia lapokat olvasgatva.

Az éjjeliszekrényen legkedvesebb reggeli itala várta: egy korsó hideg sör.

Bölöni a délutáni órákban ellátogatott a diáknegyed egy hangulatos kisvendéglőjébe, ahol Adyval együtt ebédeltek. A költő étvágya azonban nem igazán volt nagy; inkább a borok ízét fedezte fel, miközben barátja az ihletét kereste. Ekkor Ady már rátalált azokra a témákra, melyekből cikkeket fog alkotni. A Café de Cluny egyik asztalánál ült, ahol mindössze néhány óra alatt megírta a cikkeket. Sietett, hiszen ha nem fejezte be időben az írást, kénytelen lett volna kocsiba ülni és elindulni a pályaudvarra, hogy a Budapestre tartó gyorsposta ládájába bedobja a munkáját. A Clunyban sok ismerőssel találkozott, akik örömmel csatlakoztak a költőhöz egy kis csevegésre, ezért a versírásra inkább a tágas Grand Café-t választotta, ahol háborítatlanul dolgozhatott. Itt, a talpas pohárban, jéggel és szívószállal felszolgált feketekávé mellett merült el a szavak varázsában. Különösen kedvelte a Luxembourg-kert közelében található Gambrinus kávéházat is, ahol a „Párisban járt az Ősz” legendás sorai is megszülettek.

Délutánonként Ady az omnibusszal átkelt a Szajna másik partjára, Lédáék otthonába. Az utcasarkon található virágárusnál mindig megállt, hogy egy kis csokrot vásároljon, amivel aztán Diósiékhoz érkezett. Esténként kocsikázni indultak a Bois de Boulogne-ba, ahol Léda később örömmel ült a ló hátán. Ezt a varázslatos pillanatot örökíti meg az "Este a Bois-ban" című vers, amelyben a természet és az érzelmek összefonódnak.

"Befedte lelkemet és Párizst" – mintha a város titkos zugai és az érzelmek szövevényes hálója egybeolvadna, ahol a múlt és a jelen minden egyes pillanatban újraéled.

Muzsikás, halk, szomoru este,

Eltévedtünk. A nagy Bois-ban

A kocsim fáradhatatlanul rótta az utakat, mintha csak a megfelelő irányt kutatná a kalandhoz.

Mintha a világ körülöttünk csak figyelmen kívül hagyna minket.

És mintha minket ki se várna,

Lassú, álmodozó léptekkel haladtunk előre, mintha az idő is megállt volna körülöttünk.

Nagymessziről zúgott a lárma,

A fák lombjai között lágyan szikráztak a mécsesek fényei,

Szívem mélyén sötét felhők gyülekeztek, és egy különös szomorúság ült a lelkemen.

A kocsis nótát fütyörészett."

Hétvégenként gyakran felfedezték Párizs varázslatos környékét, de 1906 őszén egy különleges kalandra indultak Lédával a gyönyörű Riviérára.

Kattints a képre, és fedezd fel a galériát! Ezt követően a cikk folytatása vár rád!

Párizsba való visszatérésekor Ady új szálláshelyet választott: a Rue de Constantinople-on található Hotel de l'Europe-t, amely a későbbi látogatásai során is kedvelt helyszínévé vált. Léda megnyugodott, hiszen úgy vélte, hogy a jó hírű szálloda nem ösztönzi Adyt a párizsi éjszakai élet felfedezésére. Azonban a köztük lévő feszültségek és féltékenységi jelenetek egyre gyakoribbá váltak, Ady pedig sokszor a hírhedt mulatók, mint a Rabelais vagy a Coq d'Or világában keresett vigaszt. Ezek a kiruccanások újabb konfliktusokat szültek. Ráadásul állandó anyagi problémákkal küzdött, hiszen az utolsó filléreit is a mulatókban költötte el, és adósságok sorát halmozta fel. 1907 nyarán a Budapesti Napló hazahívta, így itthon ismét a szerkesztőségek és az éjjeli kávéházak forgatagában folytatta mindennapjait.

Harmadszor 1908 májusában tért vissza a francia fővárosba, saját bevallása szerint "teljesen leromlott, őrült, beteg" állapotban. (Ehhez képest Bölöni úgy emlékszik, Ady kipihenten, meghízva, lebarnulva érkezett meg.) A néhány, Lédával töltött idilli pillanatot azonban igen sokszor veszekedések követték, Ady éjszakázó, lumpoló életmódja miatt. Bölöni felidéz egy esetet, amikor Léda a Bois de Boulogne-ban szeretett volna ebédelni Adyval, és felküldetett egy mindenféle jóval megrakott kosarat a költő szállodai szobájába. Arra azonban nem számított, hogy dél körül, amikor maga is megérkezett, egy "párisi lányt" talál a költő ágyában, aki jóízűen majszolja az utolsó gyümölcsöket.

Az elkövetkező években ez a feszültséggel teli dinamika folytatódott: Ady és Léda Párizsban gyakran összetűztek, a költő pedig rendszerint felzaklatódott, miközben a hazatéréstől remélte a nyugalmat. Előfordult, hogy Diósiék szobalányával vagy Léda húgával kezdett flörtölni, és minden előzményt hátrahagyva távozott. Budapestről a mindennapi küzdelmek és a magyar provinciális életviszonyok miatt azonban nosztalgiával tekintett vissza Párizsra, és alig várta, hogy újra útra kelhessen. Amikor 1909 januárjában visszatért, az idill már nyomokban sem volt fellelhető:

"Miért nem figyelmeztettek, hogy ne utazzak Párizsba? Itt valóban pokoli körülmények között kell megélnem a mindennapokat, és az idegeim már teljesen tönkrementek."

Ady Endre leveleiben barátaival osztotta meg bánatát. 1909 májusában a kapcsolatával kapcsolatos súrlódások miatt majdnem véget vetett Lédával való viszonyának: az asszony féltékenysége komoly terhet jelentett számára, míg Léda a költő női ismerőseivel szembeni féltékenységét szenvedte el. Ebben az időszakban Ady búcsú nélkül távozott, és szanatóriumokban kereste a gyógyulást, mielőtt 1909 decemberében újra Párizsba visszatért. Ott éjszakáit mulatókban töltötte, ám Lédával való kapcsolata folyamatos feszültségek forrása maradt. 1911 januárjában indult el következő, hatodik párizsi útjára, de ott sem találta meg a keresett megnyugvást: "... ide kellett jönnöm, mert már szinte őrjöngtem, s itt viszont semmit se találtam. Kétségbeesve, egyedül csatangolok Párizsban, betegebben, mint valaha" - fogalmazta meg Hatvany Lajosnak írt levelében. Léda a költőt "nagyon bomlott, züllött, ideges, beteg, bolond, és némelykor nagyon rossz" állapotban látta. Ady ismét búcsú nélkül távozott, és csupán 1911 májusában tért vissza.

Lédával párhuzamosan ekkor már Párizs is elveszítette a varázsát: "Ez a Párizs is szép, de szebb volt nála a másik három: amelyik után úgy vágyakoztam, mint egy beteg kutya, amelyikben viharosan-szépen, ostobán, de nagyon éltem, s amelyikre emlékezem, mégiscsak emlékezem. Minden kijózanodás halálos veszteség, de nem képzelek el szomorúbbat annál, amikor az ember Párizsból, az ő szerelmes Párizsából ábrándul ki." Ekkorra már a Léda-szerelem is átalakult: inspiráló szenvedély helyett pusztító erővé vált. A szakításra 1912. május 16-án került sor közöttük: ekkor jelent meg a Nyugatban a magyar irodalom egyik legkegyetlenebb szerelmes verse, az Elbocsátó, szép üzenet, amellyel Ady végérvényesen pontot tett a kilenc évig tartó kapcsolat végére. Párizsba nem utazott többé.