Gyula pápa figyelmen kívül hagyta, hogy a magyar bíborost megölték | 24.hu

I. Ferdinánd nem rendelkezett azzal a jogkörrel, hogy ítéletet mondjon az egyház egyik kiemelkedő vezetője, Fráter György felett - ám a politikai érdekek felülírták a jogi normákat.

A Juraj Utješenić néven született, Martinuzzi Györgyként is ismeretes, nincstelen szerzetesből bíborossá, Erdély de facto vezetőjévé és az ország sorsának egyik fő irányítójává lett Fráter György a magyar történelem egyik legellentmondásosabb személyisége. Ahogy kortársai, úgy a későbbi történetírók és kutatók sem tudták eldönteni, mik is lehettek valódi szándékai, többszöri pálfordulása mögött pedig valóban az ország szerencséjének jobbra fordítása állt-e, ahogy azt ő maga, illetve korabeli és későbbi csodálói állították.

Ezúttal nem célunk a bonyolult politikai játszmák részletezésére, vagy a lehetséges indítékok mélyreható elemzésére. Helyette inkább arra fókuszálunk, hogy bemutassuk azt a különös eljárást, amely a halála után vette kezdetét, valamint annak végkimenetelét.

Ahogy azt sokan tudják, György barát tragikus sorsa 1551. december 17-én alakult ki az alvinci kastély falai között. Ekkor a király nevében érkező Castaldo tábornok parancsára, Ferrari Márk bíboros titkárának rejtélyes közreműködésével, életét vesztette. Fontos megjegyezni, hogy Castaldo nem önállóan hozta meg ezt a döntést; I. Ferdinánd császár és király utasítása alapján cselekedett. A császár, aki Fráter folyamatos manőverezéseit nem tudta követni, attól tartott, hogy a főpap saját érdekei mentén próbálja manipulálni őt és a szultánt. Ennek következtében írásban utasította tábornokát, hogy amennyiben árulás gyanúja merül fel, ne habozzon, és azonnal végezzen Fráterrel, mindenféle formaság mellőzésével.

Miután Fráter György szabad elvonulást biztosított, sőt ajándékokat is átadott Lippa török védőinek, Castaldo arra a következtetésre jutott, hogy a főpap valójában őt és csapatait is török kézre akarja játszani. Ennek következtében kiadta a parancsot, amely számos bel- és külpolitikai bonyodalmat generált. I. Szulejmán szultán például egy pusztító bosszúhadjáratot indított a Magyar Királyság ellen, ami erdélyi és magyar körökben is óriási felháborodást váltott ki. A Vatikán, különösen III. Gyula pápa viszont...

Nem csupán dühös volt amiatt, hogy Ferdinánd utasítására megölték az egyik főpapot, hanem jogi lépéseket is tett az ügy kivizsgálása érdekében.

A bíboros meggyilkolása komoly következményekkel járt, hiszen a pápa az ügy érintettjeit, köztük Ferdinándot is, kiátkozta. Azonban Ferdinánd esetében a kiközösítést az eljárás végéig azonnal felfüggesztették. Az uralkodó taktikája az volt, hogy megelőzze a vádakat, ezért egy 87 pontból álló vádiratot készített, amelyben a barátja árulását próbálta a Vatikán elé tárni. Ezzel az ügyet sikerült Ferdinánd számára kedvező irányba terelni, mivel a négy fős pápai küldöttség főként a benyújtott vádak hitelességét volt hivatott vizsgálni. A nyomozás körülbelül három éven át zajlott, és összesen 139 tanút hallgattak meg, akik közül sokan a bécsi udvar által felhozott vádak alapján kerültek a tanúvallomás elé.

Végül, 1555. február 14-én egy pápai bréve zárta le az ügyet. Ebben III. Gyula megállapította, hogy Fráter György halála I. Ferdinánd parancsának következménye volt. Azonban "Krisztusban legkedvesebb fiunknak, Ferdinánd római királynak" ügyében a pápaság az esetleges büntetést a mennyei igazságszolgáltatásra bízta. E hivatkozás alapján az összes többi vádlott kiközösítését is feloldotta, mivel ők csupán uralkodójuk parancsát teljesítették.

Nyilvánvaló, hogy az eljárás mai szemmel nem nevezhető korrektnek, hiszen tulajdonképpen az elsőrendű vádlott által megszabott irányban vizsgálódott. A fő kérdésnek - az egyház szemszögéből - nem is annak kellett volna lennie, hogy György barát valóban áruló volt-e, hanem annak, hogy Ferdinándnak ettől függetlenül kánonjogi szempontból nem lett volna joga ítéletet hozni az egyház egy főpapja felett, hiszen erre kizárólag a pápának volt felhatalmazása.

Nyilvánvaló, hogy egy ekkora jelentőségű és magasságokba törő ügyben a jogi normák és kánonjogi előírások nem játszanak döntő szerepet. A reformáció időszakában a pápa számára elengedhetetlen volt, hogy ne lépjen szembe egyik legfontosabb szövetségesével sem, ezért nem volt más választása, mint hogy a barátja és Ferdinánd ügyét is a nála még nagyobb hatalomra bízza, ha valódi igazságot szeretett volna elérni.