Forgács Gábor lánya egy megható levelet fogalmazott meg elhunyt édesapjának, melyben kifejezi fájdalmát és hiányát. A sorok között felidézi közös emlékeiket, a boldog pillanatokat, és azt az ürességet, amit az apja távozása hagyott a szívében. A levél tel

Hoppá! Dávid Petra is megjelenik a Házasság első látásra legújabb évadában - nézd meg a videót!

Bea így mesélte el édesapja különös kívánságát: „Ezen a napon az életét szeretnénk ünnepelni, ezért kérte, hogy ne viseljünk gyászruhát, és csupán egy szál színes virágot hozzunk magunkkal!” Miután szétszórták a hamvakat, Bea felvette édesapja ikonikus svájci sapkáját, amely mindig is a Forgács Gábor által megformált, svájci sapkás részeges figura szimbóluma volt. Évek óta elképzelhetetlen volt a szilveszter az ő karaktere nélkül, ahogyan azt a hetvenedik születésnapján készült interjújában is kifejtette.

- Nem bírom az alkoholt, nem részeg leszek tőle, hanem beteg. Amikor arra a karakterre készültem, málnaszörppel a kezemben ültem órákig a sarki kiskocsmában figuralesen. Az egyik svájci sapkámat egyébként Hofi Gézától kaptam - mesélte akkor a színész, aki ezentúl már csak felvételről tud csak nevettetni.

A búcsúztatón Haagen Imre színművész szívhez szólóan olvasta fel Forgács Gábor lányának érzelmekkel teli írását.

"Hányszor búcsúzunk még, Pocak? Ez is annyira Rád vall... Legalább négyszer csináltál úgy, mintha... Ilyenkor mindig mondták, hogy búcsúzzak el, mert vége. Most úgy tűnik, tényleg" - kezdődik a szeretett édesapának szóló levél, amely másfél nappal a humorista halála után született meg szinte követelve azt, hogy mint már annyiszor, most is csak egy ijesztgetés, egy lehetséges kimenet legyen az, hogy Forgács Gábor már nincs közöttünk.

"Már annyiszor küzdöttél, annyiszor találtál újra magadra, annyiszor tértél vissza a halál széléből. Főnix madárként emlegettek... " – írta Győrfi-Forgács Bea, aki az elmúlt évek során többször is szembesült azzal a fájdalmas hírrel, hogy édesapja talán soha többé nem hagyhatja el a kórházat. Sokszor hallgatta végig az orvosok szavát, akik arra kérték, búcsúzzon el tőle. Azonban Forgács Gábor egészen november 4-éig harcolt, újra és újra megpróbálta legyőzni a rákot, míg végül a gyilkos kór elvett tőle mindent. Mielőtt azonban a betegség legyűrte volna, amíg csak bírta erejével, dolgozott, és amikor a gyengeség elkezdte eluralkodni rajta, tudta, hogy bármennyire is kitartó, a felállás már nem lehetséges. Utolsó erejével mesélni kezdett, és részletesen lediktálta, milyen búcsút szeretne, hogy elkísérje őt az utolsó útra.

Bea szívfájdalommal teli emlékei elevenednek meg, amikor arról beszél, milyen különleges útmutatásokat kapott édesapjától a temetésével kapcsolatban. "A világon talán senki sem adott még ilyen konkrét utasításokat a saját búcsújáról" – mondta, miközben a könnyei között is megpróbálta felidézni az apja szavait. "Amikor elkezdted mondani a kéréseidet – nyilván könnyek között – azzal indítottál: 'Életem, innen még senki nem jutott ki élve.' Furcsa módon ettől a mondattól nem tudtam abbahagyni a sírást. Aztán folytattad: 'Bucikám, te szerencsés vagy, mert 48 évesen még van apád, nekem sokkal kevesebb idő adatott meg az én apámmal.' Ezek az emlékek örökre megmaradnak bennem" – mesélte a Blikknek Bea, aki a temetés előtt osztotta meg azokat a gondolatokat, amelyek az imádott édesapjára emlékeztetik.

- Többek között azért kért szórást, hogy soha ne érezze a család kényszernek, hogy ápolni kell egy sírt. Azt szerette volna, ha akkor és úgy emlékeznénk rá, ahogy nekünk jól esik - kezdte Bea, aki édesapja telefonjáról választott zenét a búcsúztatóra, köztük például Charlie dalaiból, az énekes ugyanis különleges helyet foglalt el édesapja szívében.

Egyszer, amikor a napfény aranysugarai átszűrődtek a fák lombjai között, Bea azt mondta neki, hogy szerinte apunak énekesnek kellett volna születnie, mert a hangja igazi ajándék. Még az utolsó héten is gyakran visszatért Charlie nevéhez és ehhez a mesés emlékhez – a szavak egyre inkább elakadtak a torkában, ahogy a fájdalom felidézte Forgács Gábort, akivel annyi csodás pillanatot osztottak meg. A szívében most megannyi emlék kavarog, de ezek a nosztalgikus pillanatok egyelőre csak éles, fájdalmas késként hatoltak bele, emlékeztetve őt a veszteség súlyára.

A legváratlanabb pillanatokban törnek rám az érzelmek, és gyakran sírva fakadok, de az autóban egy különös beszélgetés kezdődött. Amikor egyedül vagyok, gyakran észreveszem, hogy mesélek neki, hogy mi minden történt velem, és szinte hallom a válaszát: "Drága, egyetlen szaporulatom" – ahogy ő viccesen hívott. Ekkor Forgács Gábor lánya is elmosolyodott, miközben a búcsúztatón felolvasott levelében méltatta édesapja rendkívüli képességét, hogy újra és újra nekivágott az életnek, és mindent a legendás humor-szemüvegén keresztül szemlélt.

Soha nem mutattad, hogy elégedetlen lennél, pedig volt rá okod, hogy így érezd. A tapsok és a nevetések mindig is a Te Kossuth-díjad voltak... Amikor ezek elmaradtak, akkor a kollégáid szeretete és elismerése adott erőt számodra. Ahogy a színpadok száma csökkent, a szinkronművészet lett az, ahol igazán kiteljesedhettél. Te mindig is azt hirdetted, hogy "tanulj meg vágyni arra, amid van." És valóban elégedett voltál. Sőt, nemcsak elégedett, hanem boldog is. Mert Te választottad ezt az utat. Ha valami nem úgy alakult, ahogyan azt eltervezted, újragondoltad a helyzetet, és újra azt választottad, hogy örömmel éld meg mindazt, ami a tiéd.