A szerbiai egyetemisták tiltakozása továbbra is töretlenül zajlik, miközben Szabadka polgármestere éles kritikával illette a felsőoktatási vezetőket. A diákok elszántsága és a városvezető határozott fellépése újabb feszültségeket szült a felsőoktatás vilá
Stevan Bakić, Szabadka polgármestere, nem kímélte szavakat a tüntető diákokkal szemben, akiket "szerencsétlen gazembereknek" titulált. Két helyi felsőoktatási intézmény vezetőjét "bitangoknak" nevezte, míg Slobodan Miloševićet, a szerb történelem megosztó alakját, hősként emlegette, aki szerinte nem érdemelte meg, hogy kiadják a hágai bíróságnak. Ezzel a megnyilvánulásával újra felkavarja a közvéleményt, és további vitákat generál a vajdasági politikai klímában. Friss írásunkban a "Szeretettel a Vajdaságból" sorozat keretében mélyebben is belemerülünk a témába.
Már hetek óta tart Szerbia nagyobb városaiban az egyetemi hallgatók egyre nagyobb méreteket öltő és egyre tömegesebb tüntetése. A fiatalok jellemzően az egyetemi karok épületei előtt tömörülnek, blokkolva a ki- és bejárást, legfontosabb követelésük pedig a 15 halálos áldozatot követelő, november 1-én történt tragédia felelőseinek megbüntetése, amikor az újvidéki vasútállomás épületének előteteje egy szempillantás alatt leomlott, rengeteg embert temetve maga alá. A legtöbb esetben az egyetemek vezetői (a szerbiai törvények értelmében ennek a funkciónak a hivatalos elnevezése a dékán), illetve tanárai is kiállnak hallgatóik mellett, ami nyilván még kellemetlenebb a kormány és hatalom számára.
Az ilyen társadalmi feszültségek sajátos törvényszerűsége, hogy a legélesebb konfliktusok jellemzően a legnagyobb városi központokban – például Belgrádban vagy Újvidéken – bontakoznak ki. Azonban a valóság most rácáfolt erre a megszokott forgatókönyvre, hiszen a leglátványosabb összecsapás, amely szerencsére csupán a szavak szintjén zajlott, Szabadka városában zajlott le.
Ehhez a nyilatkozatháborúhoz alapvetően "csak" egy olyan jelenség kellett, mint a város polgármestere. Stevan Bakić az évzáró sajtófogadásán ugyanis arra szólította fel a helyi Közgazdasági, illetve Építőmérnöki Kar dékánjait, hogy a pravoszláv karácsonyig (ami az ortodox vallás szerint január 7-ike) mondjanak le tisztségeikről, mert - állítása szerint - ők kényszerítették tiltakozásra a hallgatóikat. Nem túl válogatott szótárát használva "bitangoknak" nevezte a két dékánt, arra szólítva fel őket, hogy ne csak a tisztségeikről mondjanak le, hanem a tanári állásukról is, mert csak szégyent hoznak a hivatásukra.