Fekáliás szennyvíz került a Balaton vizébe, de sikerült eltávolítani a szennyeződést.

Balatonszemesen és Balatonlellén is szennyezett víz jutott a tóba, ám a hatóságok gyors intézkedéseinek köszönhetően sikerült időben helyreállítani a víz minőségét és kitisztítani a területet.

A Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság elsőfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget hirdetett a Balatonon. A hírek szerint egy medence tisztítása során keletkezett, emberi ürülékkel szennyezett víz juthatott a tóba – értesült a Somogy vármegyei hírportál.

Vasárnap délután rendelte el a Vízügy az első fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget, amiért emberi ürülékkel szennyezett, fekáliás víz került a Lidó köz utca mellett lévő csapadékvíz elvezető árokba, innét pedig a Balatonba. Az esetet megelőzte egy hasonló szennyezés a napokban Balatonlellén: a Jázminvirág utcában is szennyezett víz szivárgott a tóba, ez vélhetően egy medencéből származó szennyvíz lehetett.

A We Love Balaton kapcsolatba lépett az Országos Vízügyi Főigazgatósággal az ügy kapcsán.

Mindkét helyszínen sikeresen megtisztították a szennyeződéseket. A hatóságok jelenleg is ellenőrzik a területeket, de a helyzet már rendeződött, és a vízminták laboratóriumi eredményei a megengedett határértékeken belül mozognak.

- nyilatkozta a We Love Balatonnak a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság sajtóreferense, hangsúlyozva, hogy a szennyezések mértéke nem indokolta a strandok ideiglenes lezárását.

Ahogy már említettük, egy innovatív megközelítéssel vizsgálják a Balaton gazdag ökoszisztémáját. Ezen kívül arról is beszámoltunk, hogy számtalan kicsiny élőlény fáradhatatlanul dolgozik a tó vízének tisztán tartásáért.

Related posts