Európa erejét kívánta bizonyítani Amerikával szemben, ám végül csupán azt tudta megjeleníteni, mennyire sebezhető.

Kedden megkezdődtek az amerikai-orosz tárgyalások Rijádban, ám a tárgyalóasztalnál se Ukrajna, se Európa képviselői nincsenek jelen. Az elmúlt héten az Egyesült Államok részéről több figyelmeztető üzenet érkezett az öreg kontinens felé: Pete Hegseth védelmi miniszter és J. D. Vance alelnök világossá tették, hogy Amerika már nem tudja garantálni Európa biztonságát, és a jövőbeli ukrajnai békefenntartás terhe a kontinens országaira hárul. Hétfőn rendkívüli csúcsértekezletet tartottak néhány európai állam vezetői, de a várva várt egység helyett inkább a megosztottság jelei mutatkoztak. Ez különösen aggasztó, hiszen Európa úgy tűnik, hogy a legnagyobb katonai missziójára készül az Afganisztán után.

Hétfőn Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezésére európai vezetők gyűltek össze Párizs szívében egy rendkívüli, informális csúcsra. A találkozó célja az volt, hogy megvitassák a legújabb, Európát sokkoló fejleményeket, amelyek szerint az Egyesült Államok szándékában állna kihagyni az öreg kontinens képviselőit az Oroszországgal folytatott tárgyalásokból az ukrajnai helyzet rendezése érdekében.

Európa a múlt héten egymás után kapta a "pofonokat" Donald Trump új kormányzatától. Először Pete Hegseth védelmi miniszter fejtette ki az új amerikai külpolitikai doktrínát, kijelentve, hogy Európa biztonsága többé már nincs Washington fókuszában, a NATO-tagállamoknak a GDP 5 százalékára kell emelniük védelmi kiadásaikat, Ukrajna katonai támogatásának oroszlánrészét a jövőben Európának kell biztosítania, illetve Ukrajnába európai országoknak kell küldenie békefenntartókat, méghozzá a NATO keretén kívül.

A müncheni biztonsági konferencia első napján pénteken J. D. Vance alelnök váratlanul meglepte az európai politikai elit képviselőit. A várakozásokkal ellentétben nem a szokásos geopolitikai vagy védelmi kérdések kerültek előtérbe, hanem Vance merészen bírálta Európát, kijelentve, hogy a kontinens legnagyobb fenyegetése nem Oroszország vagy Kína, hanem a saját belső problémáikból fakad. Az alelnök hangsúlyozta, hogy Európa egyre inkább eltávolodik saját alapvető értékeitől. Vance példaként említette a múlt csütörtöki müncheni terrortámadást, amely tragikusan két ember életébe került, valamint a román elnökválasztás alkotmánybíróság általi érvénytelenítését. Ezen kívül megemlítette, hogy Németországban a mérsékelt pártok és az AfD közé "tűzfalat" emelnek, ami tovább fokozza a politikai feszültségeket. A beszédét követően Vance titkos találkozót folytatott az AfD kancellárjelöltjével, Alice Weidellel, ami csak még inkább fokozta a figyelmet a politikai táj változásaira Európában.

Ha ez még nem lett volna elég, Trumpnak a müncheni konferenciára utazó Ukrajna-ügyi különmegbízottja, Keith Kellogg kerek perec kijelentette, hogy Európának nem osztanak lapot az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokon. Igaz, Marco Rubio amerikai külügyminiszter nem sokkal később már visszakozott is, mondván, Európának és Ukrajnának is helye lesz a háború lezárásáról szóló "igazi tárgyalásokon".

Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője már vasárnap reggelre sürgős találkozót szervezett a Münchenben tartózkodó uniós külügyminiszterek számára. Ezt követően Emmanuel Macron francia elnök hétfőre rendkívüli csúcsot hívott össze Párizsban. Érdekes megfigyelni, hogy a párizsi eseményre nem minden érintett országot hívtak meg; Kelet-Közép-Európából csupán Lengyelország képviseltette magát, míg a nem EU-tag Nagy-Britannia kormányfője, Keir Starmer, jelen volt. Ez a választás arra utal, hogy sürgős kérdésekben a 27 uniós tagállam közötti konszenzusos döntéshozatal nehezen működik, és csupán azokat az országokat vonják be, amelyek jelentős gazdasági és katonai potenciált tudnak felmutatni.

A csúcstalálkozó, bár a résztvevők száma korlátozott volt, lényegében nem hozott érdemi előrelépést. Sőt, a találkozó során még inkább felszínre kerültek a nemzetek közötti feszültségek és ellentétek.

Macron és Starmer jelezték, hogy nyitottak a békefenntartók Ukrajnába való küldésére, de Starmer hangsúlyozta, hogy ez csak az Egyesült Államok biztonsági garanciájának birtokában valósulhat meg. Ezzel szemben Donald Tusk, a lengyel miniszterelnök, egyértelműen kifejtette, hogy lengyel katonák nem fogják elhagyni az országot, de készséggel nyújtanak politikai és logisztikai támogatást azok számára, akik részt szeretnének venni ebben a misszióban. Egy magas rangú lengyel tisztviselő a Politicónak nyilatkozva elmondta, hogy Varsónak jelenleg nincsenek olyan tartalékai, amelyek lehetővé tennék katonák küldését Ukrajnába, hiszen a lengyel hadseregnek elsődlegesen az Oroszország és Belarusz felé terjedő határok védelmét kell biztosítania.

Olaf Scholz kancellár viszont a párizsi csúcs után egyenesen arról beszélt, "bosszantja", hogy most vitáznak arról, hogy esetlegesen békefenntartókat küldjenek Ukrajnába. Szerinte most "rendkívül helytelen" erről tárgyalni, mielőtt még magáról a béketervről döntenének. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök még tovább ment a kritikában: bírálta, hogy nem mind a 27 uniós ország vett részt a találkozón, és kijelentette, nem szabadna ilyen találkozókat "Trump-ellenes formátumban" tartani.

A találkozót követően Tusk megpróbálta árnyalni a helyzetet, azt állítva, hogy a párizsi csúcs csupán "előjáték" volt a következő hetek és hónapok eseményeihez képest, és hogy az ilyen jellegű találkozókon általában nem születnek döntések. Mindazonáltal a megbeszélés kommunikációs szempontból egyértelműen kudarcnak bizonyult, hiszen inkább a megosztottságot erősítette, mintsem az egységet, és az együttműködés helyett a széttartást sugallta. Ezzel egy időben kedden az Egyesült Államok Európa hiányában ült le tárgyalni Oroszországgal Szaúd-Arábiában.

Pete Hegseth, az amerikai védelmi miniszter, nemrégiben tett látogatása során világosan kifejtette, hogy az Egyesült Államok nem kíván békefenntartó szerepet vállalni Ukrajnában, és ezt a feladatot az európai országoknak kellene átvenniük. Emellett a múlt héten minden EU- és NATO-tagállam számára egy hét kérdésből álló kérdőívet juttattak el, amelyet állítólag Keith Kellogg, Ukrajna-ügyi megbízott állított össze. A kérdőív többek között arra kereste a választ, hogy az adott ország hajlandó lenne-e békefenntartókat küldeni Ukrajnába, mekkora erőre lenne szükség, milyen intézkedéseket kellene hozniuk, ha Oroszország támadást indítana, milyen amerikai támogatásra lenne szükségük a részvételhez, valamint milyen képességeket és felszereléseket tudnának biztosítani Ukrajnának, hogy fokozzák a nyomást Moszkvára.

A The Washington Post hétfőn közzétett információi szerint egy új kezdeményezés van kibontakozóban az Ukrajnába irányuló európai békefenntartó erőkkel kapcsolatban. A tervek szerint a békefenntartó haderő létszáma 25-30 ezer fő között mozogna, és nem a frontvonalak közelében helyezkedne el, hanem inkább erődemonstrációs céllal állna készenlétben, hogy megakadályozza az orosz erők esetleges háborús újraaktiválását. Emellett további katonai egységek is készen állnának Ukrajna határain túl, hogy védekezzenek, ha Oroszország támadást intézne ellenük. Fontos hangsúlyozni, hogy az amerikai támogatás elengedhetetlen lenne a sikerhez: a tervek megvalósításához elengedhetetlen az amerikai hírszerzési, megfigyelési és felderítési szakértelem, valamint légi támogatás és légvédelmi hozzájárulás is szükséges.

A Washington Post által közzétett információk szerint a két európai atomhatalom, Nagy-Britannia és Franciaország, vezető szerepet vállalt a kezdeményezésben. Franciaország különösen előnyös helyzetben van, mivel már fejlettebb tervekkel rendelkezik, és úgy számolnak, hogy körülbelül 10 ezer katona bevonásával tudnának hozzájárulni a közösen létrehozandó békefenntartó haderőhöz. Az ország számára kedvező, hogy az utóbbi években több afrikai misszióból vissza kellett vonniuk csapataikat, ami lehetőséget teremtett a felesleges személyzet más feladatokra történő átcsoportosítására.

Egy ilyen közös békefenntartó erő felállítása és működtetése rendkívül összetett feladat lenne, még akkor is, ha néhány ország hajlandó lenne katonákat küldeni. Valószínű, hogy sem az EU, sem a NATO keretein belül nem lehetne megvalósítani egy ilyen megállapodást: a NATO vonatkozásában Hegseth világosan kifejtette, hogy ez nem lehetséges, míg az EU esetében szinte biztosra vehető, hogy Magyarország, Szlovákia, vagy akár a katonailag semleges Ausztria megakadályozná a közös uniós döntést. Ahhoz, hogy egy új keretrendszert létrehozzunk, először is tisztázni kellene, ki irányítaná ezeket a csapatokat, és milyen mértékben vonhatják be a különböző országok a döntéshozatalba. Továbbá, fontos lenne megbeszélni, hogy azok az államok, amelyek nem küldenek katonai kontingenseket, milyen anyagi hozzájárulásokat vállalnának a közös célok érdekében.

Az európai békefenntartó haderő tervezett létszáma, amely 25-30 ezer fő körüli, nagyságrendileg megegyezik azzal a számú európai katonával, aki 2012 csúcsidőszakában Afganisztánban teljesített szolgálatot.

Abban az évben az EU tagállamai (az akkor még tag Egyesült Királyságot is beleértve) összesen 33 ezer katonát tartottak fenn Afganisztánban, de mellettük volt még 90 ezer amerikai katona és 7300 katona más országokból. Tehát egy ukrajnai békefenntartás pusztán a katonák számában az afganisztáni szerepvállaláshoz hasonlítható nagy vállalkozás lenne Európa számára, azzal a nem csekély különbséggel, hogy hiányozna egy háromszor akkora amerikai kontingens, valamint az Egyesült Államok egyértelmű vezető szerepe.