Erdélyi magyar költők román nyelven: Egy interjú mélységei A kulturális határok átlépése mindig izgalmas lehetőségeket rejt magában, különösen, ha a költészet világáról van szó. Az erdélyi magyar költők munkái nem csupán a magyar irodalom gazdagítását sz

Április 10-én mutatták be a kolozsvári Vallásszabadság Házában a Concert de gală című antológiát, amely 30 erdélyi magyar költő verseinek román nyelvű fordítását tartalmazza, Andrei Dósa költő, műfordító tolmácsolásában. A bemutatót követően a projekt ötletgazdájával, Szántai Jánossal, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökével beszélgettünk az ilyen jellegű kezdeményezések fontosságáról, a kultúrák közötti átjárhatóság lehetőségeiről, valamint arról, hogy miért fontos megszólaltatni magyar szerzőket a többség nyelvén.

- Mikor és miért született ennek a műfordítás-antológiának az ötlete?

Már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy egy antológia- és fordításkötetet létrehozzak. Számos alkalommal próbáltam különböző formákban felvetni ezt az ötletet, mert mély vágyam, hogy a magyar költők versei román nyelven is életre keljenek. Ennek hátterében az áll, hogy 13 évvel ezelőtt Bréda Ferenc barátommal együtt bekapcsolódtunk egy kortárs román irodalmi közösség szervezésébe. Ekkor rengeteg tehetséges román írót ismerhettünk meg, és ők mindig azzal a kérdéssel fordultak hozzánk – miután megvívtuk a szócsatát arról, kié Erdély és ki volt itt előbb –, hogy „rendben van, ti magyarul írtok, de mi ezt nem tudjuk elolvasni, akkor mi értelme van ennek az egésznek?” Az őszinte kíváncsiságuk arra ösztönzött, hogy keressünk egy módot a költészet határokon átívelő közvetítésére.

Miért nem tudunk, mi, románok, jobban megismerni benneteket? Elmondtuk már, hogy vannak magyar szerzők, akiknek a munkáit lefordították, de amikor felmerült a kérdés, hogy miért csak néhányukét, próbáltam megfogalmazni, hogy talán ők a legtehetségesebbek, vagy egyszerűen az ő írásaik találtak utat a nemzetközi színpadra. Ez a gondolat az évek során egyre inkább bennem foglalkoztatott, és eljött az a pillanat, amikor ez az elképzelés "találkozott" az Erdélyi Magyar Írók Ligájával, a legnagyobb határon túli magyar írószervezettel, valamint az Iskola Alapítvánnyal. Valahogy mindenki a megfelelő időben volt a megfelelő helyen.

Mert én ott elmondtam ezt a dolgot, az Iskola Alapítványnál pedig azt mondták az illetékesek, hogy ez nem rossz, ezzel lehet valamit kezdeni. Elmondtam azt is, hogy ez tulajdonképpen a romániai magyar irodalomnak egy névjegykártyája a román szakma, illetve a román olvasóközönség felé. Miután ezt így megbeszéltük, utána elkezdődött a szerzők kiválasztása, valamint kiszámoltuk, hogy mennyi lesz ennek az egésznek a költségvetése, és nagyon gyorsan el is kezdődött a tulajdonképpeni munka.

Az antológiába bekerült szerzők kiválasztása során több szempontot is figyelembe kell venni, amelyek segítik a döntéshozókat abban, hogy a lehető legszélesebb spektrumot képviselő, minőségi munkákat válogassanak össze. Ezek a szempontok lehetnek például a szerzők korábbi publikációs teljesítménye, a művek eredetisége, valamint a választott témák relevanciája és aktualitása. Fontos, hogy a kiválasztási folyamat átlátható és objektív legyen, hiszen a kimaradt szerzők esetleges csalódottsága nem csupán a személyes érzéseiket érinti, hanem a szakmai közösség egységét is veszélyeztetheti. A nyilvános viták és az esetleges viták, amelyek a kiválasztás körül kialakulhatnak, nemcsak az E-MIL, hanem az egész szakmai környezet megítélésére is kihatással lehetnek. Éppen ezért a döntéshozóknak különösen ügyelniük kell arra, hogy a kommunikáció során érzékenyen kezeljék a felmerülő feszültségeket, és lehetőség szerint párbeszédet indítsanak a kimaradt szerzőkkel, hogy elkerüljék az adok-kapok helyzeteket.

- Én mindig nagy részvéttel vagyok mindenkihez, mert visszagondolok azokra az antológiákra, amelyekbe én nem kerültem bele. Vannak emberek, akik tudják kezelni az egojukat, mások ez néha nehezebben megy. Az is nyilván nagyon fontos, hogy én mindig örülök, ha valaki ki tudja verekedni magának, hogy megjelenjen egy kötete román fordításban, vagy akár más nyelven. Nekem ebben az esetben, mint az E-MIL elnökének az volt a dolgom, hogy a lehető legszélesebb körből válasszam ki azokat a tagtársakat, akik bekerülnek ebbe az antológiába.

Kiemelendő, hogy ezt a projektet nem egyedül valósítottam meg; a kiterjesztett választmány konzultációja alapvető szerepet játszott az egész folyamatban. Minden résztvevőnek lehetősége volt kifejteni a véleményét, így törekedtünk arra, hogy a lehető legszélesebb spektrumot öleljük fel, és ennek révén a legkorrektebb döntéseket hozzuk meg. A kiválasztási szempontok között szerepelt, hogy olyan szerzők kerüljenek a figyelem középpontjába, akik aktívak a szakmában, ám nem csupán a folyamatos munkavégzést tartottuk szem előtt. A minőség és a szakmai szempontok is kiemelt fontossággal bírtak; arra törekedtünk, hogy a kiválasztottak eddigi munkássága olyan legyen, amelyet a szakma elismer, és amelyre a közönség is felfigyelt.

Milyen irányba haladunk tovább? Ezt a kérdést azért teszem fel, mert noha az antológia most debütál és hamarosan a könyvesboltok polcain is ott lesz, ez önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy a román olvasók tömegesen keressék. Milyen konkrét stratégiák állnak rendelkezésre annak érdekében, hogy a román közönség és a szakmai körök figyelmét felhívjuk erre a kiadványra?

Sajnos, jelenleg nem áll rendelkezésünkre külön költségvetés a marketingre, de már van egy kidolgozott stratégia a népszerűsítéshez. Érdemes megemlíteni, hogy a kötetnek van egy román társkiadója is, az OMG Kiadó, amely eddigi teljesítménye alapján figyelemre méltó eredményekkel büszkélkedhet. Talán meglepő, de a kortárs román irodalom jelenlegi működése egyfajta évtizedes ciklusokra épül; a generációk évtizedek szerint követik egymást, mint például a 2000-esek vagy a 2010-esek. Ez a kiadó ügyesen kihasználta ezt a struktúrát, és sikerült beemelnie a fiatal irodalmat a kánonba, aminek következtében a kiadó karrierje is felfelé ívelt. Ehhez nagymértékben hozzájárultak a jól megtervezett, de nem mentes botrányoktól álló marketingstratégiák is.

A szöveg figyelemre méltó aspektusa, hogy sikerült elérnie a román mainstream média ingerküszöbét, ami azt jelenti, hogy az emberek már tudomást szereztek róla, és figyelemmel kísérik a náluk megjelenő publikációkat. A kiadó vezetője, Alex Ciorogar, elkötelezte magát amellett, hogy az antológiát népszerűsíti a román szakmai körökben. E célból már elkészült a recenzens példányok és a recenzens címek listája, így tudjuk, hogy ezek a példányok hamarosan hova kerülnek, lehetővé téve, hogy a román szakma alaposan megismerje, és írásos véleményt formáljon róla.

A következő lépésként célunk, hogy a román irodalmi fesztiválokon, mint például a Poezia e la Bistrița és a iași-i FILIT, minél szélesebb körben képviseltessük magunkat. Ez az alapvető feladat a partnerkiadó vezetője számára. Jelenleg harminc szerzőnk van, ami óriási lehetőséget kínál, hiszen ezeket a tehetségeket úgy tudjuk elosztani, hogy akár tíz különböző helyszínre is eljuttathatjuk őket. A mobilitásunk tehát rendkívül nagy. Emellett már elkezdtem tárgyalásokat folytatni a román rádióval, valamint különböző bukaresti irodalmi fórumokkal és a Gaudeamus könyvvásárral is. Jövő héten pedig teljes erőbedobással nekilátunk a munkának.

- Beszéljünk picit magáról a fordításról: az antológiában szereplő összes műfordítás az Andrei Dósa munkája. Miért döntöttetek úgy, hogy egy fordítót kértek fel erre a feladatra, amely feladat amúgy egyáltalán nem lehetett könnyű, és akkor egyúttal azt is megkérdezném, hogy időben mit is jelentett ez pontosan?

Elsőként szeretném kifejteni, miért éppen Andrei Dósa az, akire esett a választásom, és miért kizárólag ő. Az antológiák esetében általában két megközelítés létezik: vagy több fordító együttműködése valósul meg, vagy egyetlen fordító végzi el a munkát. Az én döntésem mögött az állt, hogy alaposan megvizsgáltam a jelenlegi fordítói palettát, és felmértem, kik azok, akik kiválóan tudják átültetni a magyar szövegeket román nyelvre. Bár kétségtelen, hogy több tehetséges fordító is tevékenykedik ezen a területen, mindannyian a saját szakmai szintjükön brillíroznak.

Andrei Dósa egy igazi virtuóz, akinek a figyelme szinte sokrétű, akár 180 vagy 360 fokban is terjedhet. Nem meglepő, hogy ő a legkeresettebb műfordítók egyike, hiszen rendkívüli sokoldalúsága kiemeli a tömegből. Az a tény, hogy ez a munka kemény megpróbáltatásokkal jár, egyértelmű. Harminc különböző stílusban író szerző esetében a román megfelelő megtalálása igazi kihívás, a műfordítónak folyamatosan alkalmazkodnia kell, hogy az egyik szövegből a másikba át tudja ültetni a gondolatokat és érzéseket. Ez a folyamat hasonlít a színészi mesterséghez, ahol a színésznek is ügyesen kell navigálnia a szerepek között, hogy mindegyik megformált karakter hiteles és életszerű legyen.

Egyébként pont emiatt lett a címe is Concert de gală, mert sok hang van benne. Andrei Dósa szeptemberben kezdett el dolgozni a fordításokon, és január végén le is adta a teljes anyagot, szóval én nagyon hálás vagyok neki, mert ez egy minden szempontból embert próbáló feladat volt, amit ő kiválóan teljesített.

Az utolsó kérdés valóban lényeges: miért elengedhetetlenek ezek a kezdeményezések közép- és hosszú távon? Az erdélyi magyar irodalom román nyelvű megszólalása nem csupán kulturális kötelezettség, hanem egyfajta hidat is képez a két közösség között. A román nyelven való írás lehetőséget ad arra, hogy az erdélyi magyar szerzők gondolatai és élményei szélesebb közönséghez jussanak el, így gazdagítva a román kulturális tájat is. Ezek a kezdeményezések nemcsak a magyar kultúra láthatóságát növelik, hanem hozzájárulnak a párbeszéd és megértés erősítéséhez is a különböző etnikai csoportok között. A közös irodalmi diskurzus elősegíti az identitások átjárhatóságát, ami különösen fontos a mai globalizált világban, ahol a kulturális határok egyre inkább elmosódnak. Az erdélyi magyar irodalom román nyelvű reprezentációja tehát nem csupán a helyi közönség számára nyújt értékes olvasmányokat, hanem egyfajta kulturális kölcsönhatást is teremt, amely hosszú távon erősítheti a társadalmi kohéziót és a közös identitást.

Úgy vélem, hogy teljesen érthető, ha a romániai román kiadók figyelembe veszik, kiket érdemes lefordítaniuk románra, hiszen az eladhatóság kulcsfontosságú szempont. Kérdés, hogy egyáltalán gondolkodnak-e romániai magyar szerzők fordításán. Jelenleg vannak olyan magyar írók, akik potenciálisan népszerűek lehetnek, de hirtelenjében nem tudnék konkrét nevet mondani, akit javasolnék. Ezért is hasznosak az olyan kiadványok, amelyek révén akár egy román kiadó is felfigyelhet egy-egy tehetséges szerzőre. Ez a megközelítés teljesen logikusnak tűnik.

Aztán egy másik szempont, hogy sajnos vagy nem sajnos, de a román többség, hozzánk való viszonyulása meglehetősen sajátos: lát, de ugyanakkor nem is lát. Mikor odamegyünk hozzájuk, románul beszélünk velük, vagy van olyan is, hogy egyáltalán nem beszélünk velük. Amennyiben beszélünk velük, értelemszerűen románul, akkor nekik ez tök normális, meg sem fordul a fejükben, hogy te magyar vagy és neked valami más kultúrád vagy elképzeléseid vannak.

Tehát, határozottan hiszem, és nem is újdonság ezzel a gondolattal előállni, hogy nekünk mindig valamilyen ingert kell eléjük tárnunk. Fel kell rázni őket, hogy figyeljenek, hogy "Hé, itt vagyunk, nézd csak ezt!" Én pedig még tovább gondolom a dolgot: ha ezáltal elkezdődik egy párbeszéd, akkor miért ne merjünk nagyobb álmokat szőni? Bátran elmondhatjuk nekik, hogy ahogy mi megtanultuk románul, úgy az sem lehetetlen, hogy egy művelt ember megtanuljon magyarul. Hiszen ezáltal Erdély kultúrája és gazdagsága biztosan nem fog eltűnni.