Meggyőzte a világot arról, hogy képes a levegőben suhanni, de végül mindenki tanúja lett, ahogy lépni sem bír.

Egy centi volt csupán a világ. Ha csak egy centivel arrébb történt volna Christopher Reeve nyakának törése 1994-ben, amikor a ló leesett alóla, azonnal életét veszíthette volna; nyakcsigolyája úgy roppant volna meg, mint ahogy a hóhér áldozatának. Ha viszont egy centivel arrébb érkezik a földre, valószínűleg csak egy kellemetlen, de nem életveszélyes sérüléssel megúszta volna az esetet, ami inkább ciki, mint tényleges tragédia lett volna. De 1994-ben Virginiában, Christopher Reeve, akit a világ leginkább Superman megformálójaként ismert az ikonikus négy film után, pontosan úgy zuhant le makacs lováról, hogy számos életmentő műtét várt rá, többször is újra kellett éleszteni a műtőasztalon, és soha többé nem tudott lábra állni.

Reeve, akit világszerte milliók az ideális szuperhős megtestesítőjeként ismertek, élete végéig képtelen volt saját erejéből lélegezni. A sors iróniája, hogy az utolsó filmjében, mely előtt tragikus balesete történt, egy kerekesszékbe kényszerült rendőrt játszott. A balesetet követően azonban Reeve még egy évtizeden át élt, és a korábban kiépített politikai kapcsolatait felhasználva lobbizott, valamint egy alapítvány vezetőjeként tevékenykedett, miközben gondoskodott gyermekeiről is. Az ő példája megmutatta, hogy a nehézségek ellenére is lehet értékes és inspiráló életet élni.

A "Super/Man: Christopher Reeve története" című dokumentumfilm nemrégiben debütált a Maxon, és rövid, ámde méltó módon öleli fel a színész életének és karrierjének legfontosabb aspektusait. E műalkotás sokkal inkább méltó főhajtás, mint amit a DC-univerzumból tavaly láthattunk, amikor a csalódást keltő Villám-film során egy számítógépes animációval igyekeztek rövid időre visszahozni Reeve-et, de mindezt egy érzelem nélküli MI-műember formájában tették. A dokumentumfilm igazi tisztelgés a legendás színész előtt, aki nem csupán a vásznon, hanem az életben is hősies küzdelmet folytatott.

Reeve az ideális változata annak, amit a közönség elvár egy szuperhősfilm főszereplőjétől: képzett színész, de a vonásai elnagyoltabbak egy átlagemberéinél; megnyerő, de van benne valami emberfeletti; a magánélete csak annyira problémás, hogy azt még a legnagyobb erkölcscsőszök is elnézhetik. Amikor az első Superman-filmben szerepelt, akkor pont ezek a kvalitásai voltak azok, amik miatt Richard Donner filmje akkora siker volt.

A képregényadaptációk történetében a korai évek szinte kizárólag az Adam West-féle, ironikus és camp stílusú Batman körül forogtak. Ezzel szemben Christopher Reeve olyan lenyűgöző hitelességgel keltette életre Superman karakterét, hogy a közönség valóban elhitte, hogy képes repülni, autókat, helikoptereket és akár épületeket is felemelni. Ráadásul csupán annyira volt szüksége, hogy felvegyen egy szemüveget, megváltoztassa a hangját és kissé összegörnyedjen – s máris senki nem ismerte fel őt Clark Kentként. Reeve interjújában hangsúlyozta, hogy a repülés nem csupán egy fizikai teljesítmény; ahhoz, hogy az emberek elhiggyék, hogy valóban megtörténik, látnia kell az ember szemében azt az eltökéltséget és hitet, ami ezt alátámasztja. A régi, elavult háttérvetítések és makettek ellenére, ha belenézünk Christopher Reeve szemébe, világossá válik, hogy ő nem csupán egy színész, hanem a Superman mítoszának megtestesítője.

Ian Bonhôte és Peter Ettedgui „McQueen” című filmje gazdag háttéranyagokra támaszkodik, különös figyelmet fordítva a Christopher Reeve-ről készült korábbi dokumentumfilmekre és a színész által narrált hangoskönyv-önéletrajzokra. Az igazi újdonságot a sok interjú adja, amelyeket Reeve két különböző kapcsolatából származó gyermekei, valamint színészkollégái, például Jeff Daniels, Susan Sarandon és Glenn Close osztanak meg. Bonhôte és Ettedgui ügyesen kerülik a lineáris történetmesélést, és elkerülik a balesettel kapcsolatos ízléstelen feszültségkeltést, ami már a film első tíz percében megtörténik. Ehelyett a színész életének fontos szakaszait olyan kontextusban ismerhetjük meg, amelyek elengedhetetlenek a felépüléséhez, így mélyebb megértést nyerünk Reeve küzdelmeiről és diadalairól.

Dana Reeve, Christopher Reeve akkori felesége, egy kulcsfontosságú mondatot fogalmazott meg, amely a legnehezebb időkben vált igazán érthetővé: "Te még te vagy, és szeretlek." A dokumentumfilmben megszólaló szereplők szerint Christopher egy olyan állapotba került, ahol már nemcsak a fizikai, hanem a lelki megpróbáltatások is terhelték. Dana az a személy volt, aki folyamatosan támogatta őt, miközben ő maga is elérkezett arra a pontra, hogy szeretné, ha az életfenntartó gépekről leválasztanák. A filmben szóba kerül, hogy Christopher édesanyja is hasonlóképpen érezte, és ez a családi összetartozás, a szeretet és a fájdalom szövevényes hálója jellemezte a kapcsolatukat. Christopher saját bevallása szerint úgy élt, hogy bármelyik pillanatban véget érhet az élete, akár egy lélegeztetőgép apró hibája miatt is.

Christopher Reeve 42 éves korában szenvedett súlyos balesetet, amely megváltoztatta az életét. A lovaglás iránti szenvedélyét Magyarországon fedezte fel, amikor 1984-ben Keszthelyen, Nagycenken és Fertődön forgatta az Anna Karenina tévéfilm változatát. A forgatás során elkerülhetetlen volt, hogy lóra üljön, ami különösen kihívást jelentett számára, hiszen egész életében allergiás volt a lovakra. Lánya elmondása szerint hónapokon át antihisztaminokkal kellett injekcióznia magát, hogy egyáltalán részt tudjon venni a munkában. A forgatáson nemcsak a színészi teljesítményére, hanem a magyar lovasválogatott mellett való helytállására is figyelmet kellett fordítania, ami különösen izgalmas élmény volt számára, ahogy a dokumentumfilm archív felvételein is látható.

Anna Karenina forgatása alatt szeretett bele a lovaglásba, de a versenyszellem már korábban is megérintette: rendszeresen teniszezett, síelt, focizott, és a családja elmondása szerint igazi kompetitív alkat volt, még a gyerekei között is. Saját szavai szerint azonban nem volt annyira kemény, mint ahogyan ő maga érezte, hogy apja, Franklin Reeve író előtt bizonyítania kell. A családi történetek szerint Franklin pezsgőt bontott, amikor megtudta, hogy a fia megkapta a Superman szerepét – ám később kiderült, hogy ezt azért tette, mert azt hitte, a Man and Superman (Ember és felsőbbrendű ember) című G. B. Shaw-darabban fog szerepelni.

Reeve élete nem kifejezetten olyan, amiről sok titok létezik, inkább az a fajta sors, amire érdemes emlékeztetnünk magunkat újra és újra. Bőven ismert volt az, hogy a színész milyen jó barátságban volt Robin Williamsszel, akivel szobatársak voltak, és együtt jártak a Juilliard akadémiára színészetet tanulni. Williams a balesete után is segítette cimboráját, fontos szerepe volt abban, hogy Reeve személyesen meg tudott jelenni az Oscar-gálán, ahol hatalmas tapsvihar fogadta. A narrációként is használt hangoskönyvében a színész elmondja, hogy Williamsszel mindig is jókat tudtak beszélgetni, a titok az volt, hogy sosem került szóba sem az állapota, sem a szék, amiben ül.

Bár Reeve súlyos depresszióval és folyamatos egészségügyi gondokkal küzdött, elhatározta, hogy szakmai pályafutását ott folytatja, ahol a tragikus balesete előtt abbahagyta. Azonban sem a rendezései, sem a későbbi szerepei nem váltak olyan ikonikus alakításokká, mint a Superman karaktere, amely világszerte belopta magát az emberek szívébe. Utolsó megjelenése a Smallville című Superman-tematikájú sorozatban zajlott, ahol egy epizódszerepben tűnt fel – ezzel is tiszteletét fejezte ki az előtt a szerep előtt, amely örökre a nevét összekapcsolta a szuperhős mítoszával.

A Super/Man pedig előtte. Bár jó lett volna az első Supermant rendező Richard Donneren kívül mást is hallani arról, ahogy Reeve kvalitásairól beszél, hiszen felbukkant olyan filmekben is, mint a Napok romjai vagy az Elátkozottak faluja. A portréfilmben többször is elhangzik, hogy Reeve alapítványa mennyit tett azért, hogy a hasonló súlyos egészségi állapotban lévők már jobb életet élhessenek, de ezek az állítások nincsenek jobban kibontva - bár tény, hogy Barack Obama elnöksége alatt elfogadtak egy törvényt, amit a Reeve házaspárról neveztek el.

Dana Reeve sorsa is rendkívül tragikusnak bizonyult. Miután hosszú tíz éven át ápolta és támogatta férjét, Christopher Reeve-et, az ő halála után nem sokkal tüdőrákot diagnosztizáltak nála. Mindössze tizenhét hónappal Christopher elvesztése után Dana is távozott az élők sorából. Felnőtt fiuk, Will Reeve, aki ma már az amerikai kereskedelmi televíziózásban dolgozik műsorvezetőként, így nyilatkozott: "Azóta egyedül vagyok." Azonban míg ilyen filmek készülnek, addig szülei emléke tovább él benne, és úgy érzi, hogy ők még mindig egy kicsit ott vannak vele.