Dr. Csókay András inspiráló előadásának helyszíne a szabadkai Városháza díszterme volt, ahol a hallgatóság egyedülálló betekintést nyert a tudomány és a humánum összefonódásába. Az esemény során a neves szakember megosztotta tapasztalatait és gondolatait,

A Mária Rádió magyar szerkesztősége örömmel jelenti be, hogy dr. Csókay András, a neves nemzetközi idegsebész, különleges előadással érkezik Szabadkára. Az eseményre június 27-én, pénteken 18 órakor kerül sor a Városháza dísztermében, ahol a "Hit és tudomány" című előadás keretében osztja meg gondolatait a résztvevőkkel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az idegsebész, agykutató hitvallása szerint az orvos csak kezel, míg a Jóisten gyógyít. Az empatikus orvos felveszi az előtte álló ember szenvedését és hívőként tudja, hogy kinek a lábához rakja le a sokszor felvett szenvedést.

Dr. Csókay nem először látogat el Vajdaságba; az elmúlt évek során Csantavéren is rendezett már nagy sikerű előadást. A nagyközönség számára akkor vált igazán ismertté, amikor csapatával együtt 30 órás műtét keretében szétválasztotta a bangladesi sziámi ikerpárt. Később nemzetközi orvosi szaklapokban megjelent írásaiban is hangsúlyozta hitvallását, miszerint: "Istenhit nélkül nem lett volna lehetséges a sziámi ikrek szétválasztása."

Related posts