**Zene a Föld szívéről - Élet és elmúlás dallamai** A Föld, mint egy ősi hős, mesél nekünk, Az élet táncát járja, örök körforgásban. Zöldellő mezők, kék ég alatt, Minden hajnalban újraéled a világ. Hangok szövik a múlt és jelen szálait, Együtt lélegzik

Franz Schubert (1797-1828) V. szimfóniája (B-dúr, D. 485) egy bécsi amatőr zenekar számára készült, melynek soraiban valószínűleg maga a zeneszerző is játszott. A fiatal Schubert mély tisztelettel adózott Beethoven munkásságának, ugyanakkor szimfóniáiban inkább Mozart és Haydn hatását tükrözte. Ez a V. szimfónia a tizenkilenc éves komponista egyik legkedveltebb műve, egy igazi zenei gyöngyszem, amelyet Mozart szellemisége ölel körül: könnyedség, elegancia, dallamosság és vidámság jellemzi. A klasszikus formák és arányok mentén megalkotott szimfónia tételeit színesíti az oboa, fuvola és fagott könnyed dialógusa, amelyek a zenekar hangzásával harmonikusan egyesülnek. Az áriaszerű lassú tétel lírai szépsége a hangszeres szólókban és a zenekarral folytatott kölcsönhatásokban rejlik. A harmadik tétel férfias, szenvedélyes menüettje a középső, derűs fagottszólós Ländler-ízű trióval váltakozik. A pajkos és napfényes finálé gondtalan mozarti lendülete a hallgatókat is magával ragadja. Egyszerű, mégis nagyszerű zenei alkotás! Schubert Ötödik szimfóniájának ragyogó szépségei örömet hoztak, és mosolyt varázsoltak az arcokra.

Gustav Mahler (1860-1911) 1907-ben életének talán legfájdalmasabb időszakát élte át: nemrégiben vesztette el ötéves kislányát, ekkor tudta meg, hogy súlyos szívproblémákkal küzd, és a bécsi operaház vezetői pozícióját is el kellett hagynia. Egy barátja, felismerve a zeneszerző szenvedését, ajándékozta meg Hans Bethge A kínai fuvola (Die chinesische Flöte) című verseskötetével, amely a földi élet örömeit és bánatait tárgyalja. Ez a kötet mélyen megérintette Mahler lelkét, és ihletet adott neki a Dal a Földről című művéhez, amelyet nagyzenekarra és két énekes szólistára komponált. Mahler, aki addig nyolc szimfóniát írt, babonás félelme miatt, miszerint Beethoven óta senki sem fejezett be kilencnél több szimfóniát, ezt a zeneművet nem számozta kilencediknek, hanem a Dal a Földről címet adta neki. A hat tételből álló kompozíció – három alt- és három tenorszólóval – Mahler belső világának tükre, amelyben a halál, az elmúlás és a búcsú gondolatai dominálnak. A mű komoly kihívást jelent az énekesek számára, hiszen a mahleri zenekar drámai fortissimói felett uralkodni nem kis feladat. Ruxandra Donose (mezzoszoprán) és Marius Vlad Budoiu (tenor), a két nemzetközileg elismert énekes, mesterien közvetítették a költemények hangulatát és érzelmi mélységét. Az első tétel, a Bordal a földi nyomorúságról, a tenor „Sötét az élet, sötét a halál” refrénjével nem az élet, hanem a halál felé emeli a poharát. Az Őszi magány (altszóló) hosszú oboaszólójával kezdődik, amely az őszi borongás, az egyedül maradt ember lelkének fájdalmát fejezi ki. A sorozat egyetlen vidám, kínai pentaton hangzásvilágú darabja a fiatalságról beszél, ahol a tenor az ifjúság örömeit énekli. A negyedik tétel – A szépségről – lírai szépséggel ábrázolja a virágszedő fiatal lányok ébredő szerelmét, de a boldog pillanatok hamarosan elillannak, helyüket a mélabú veszi át. Az ötödik tétel – Tavaszi részegség (tenorszóló) – a madárka énekében megjelenő új tavasz reményét és az elkeseredett ember borban keresett vigasztalanságát állítja szembe egymással. A búcsú (altszóló) a szimfónia legmegrendítőbb szakasza, amely időtartamában és mondanivalójának mélységében is kiemelkedő. A fináléban a táj és a természetbe való beleolvadás érzelmi szépsége lenyűgöző, ahogyan a vándor, aki a földi útjára visszatekintve búcsút int, eltűnik a hegyek között. A zene az „örökké” (ewig) szónak többszöri megismétlésével ér véget, festve az örökkévalóság és a természet állandó szépségét.