Civilek figyelmeztetnek: Fico alkotmánymódosítása súlyos következményekkel járhat a kisebbségi közösségekre nézve.

A nap során számos civil szervezet hívta fel a figyelmet arra, hogy a Robert Fico által javasolt alkotmánymódosítás komoly veszélyeket rejt magában, amelyek nemcsak a kisebbségek jogait érinthetik, hanem Szlovákia uniós orientációját is fenyegethetik. A civilek élőlánccal is kifejezik tiltakozásukat.

A parlament a héten foglalkozik második olvasatban is a Smer tervezetével, amely több ponton módosítaná a szlovák alkotmányt - köztük a legjelentősebb változásnak a nemzeti identitás védelmére szolgáló passzusok számítanak, amelyek rögzítenék, melyik kérdésekben élvez elsőbbséget a szlovák jog az uniós rendelkezésekkel szemben. Kérdés, hogy a koalíció képes-e biztosítani az alkotmányos többséget a tervezet mögé - mindehhez a Keresztény Unió (KÚ) és a KDH képviselőinek szavazatára is szükségük lesz.

A parlament épülete előtt megrendezett sajtótájékoztatón számos civil szervezet képviselője állt a nyilvánosság elé, hogy kifejezze véleményét. Jelen voltak a jogvédelem területén tevékenykedő Via Iuris, a kormányellenes demonstrációkat szervező Békét Ukrajnának (Mier Ukrajine) csoport, a Lelki Egészség Ligája (Liga za duševné zdravie), a Másság Kezdeményezés (Iniciatíva Inakosť), valamint az internetes álhírek elleni küzdelemben aktív Hoaxy a podvody weboldal képviselői. A rendezvény célja a társadalmi problémákra való figyelemfelkeltés volt, különböző nézőpontok megosztásával.

A felszólalók egyöntetűen kiemelték, hogy a kormánykoalíció olyan intézkedéseket kíván bevezetni, amelyek komoly veszélyt jelentenek Szlovákia európai uniós orientációjára, és az ország Magyarország, valamint Oroszország irányába terelhetik. A magyar példa többször is visszatért a sajtótájékoztató során, alátámasztva a felvetett aggodalmakat.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a közvélemény nem igazán van tisztában az alkotmánymódosítás valódi tartalmával és Fico szándékaival. Az aktivisták véleménye szerint a kormányfő törekvése, hogy a változtatások a háttérben maradjanak, így a társadalom ne reagáljon a terveire.

Katarína Batková (Via Iuris) véleménye szerint, bár az alkotmánymódosítással a nemzeti identitás védelmét kívánják hangsúlyozni, valójában nincs szükség ilyen szabályozásra, mivel a tagállamok már eddig is tiszteletben tartják egymás különböző álláspontjait számos kérdésben. Az aktivista kiemelte: "Bármi, amit a kormány a nemzeti identitás részeként definiál, elsőbbséget élvez a nemzetközi joggal szemben, ami egy nagyon általános és tág értelmezést ad."

Batková véleménye szerint a kormány előkészületeket tehet arra, hogy az alkotmánymódosításra hivatkozva a jövőben számos uniós kötelezettséget automatikusan elutasíthasson, hasonlóan Magyarország gyakorlatához. Ennek következményeként pedig szankciók is várhatóak.

David Púchovský aktivista hangsúlyozta, hogy a törvénymódosítás jelentős következményekkel járhat az oktatási rendszer számára. A nemzeti ideológia alapelvei ugyanis a tanterv középpontjába kerülnek, ami miatt az oktatási intézmények óvatosabbá válhatnak a civil szervezetekkel való kapcsolatfelvételben. Az iskolák attól tartanak, hogy a civil szervezetek politikai tevékenységet folytatnak az intézmények keretein belül, ezért a jövőben valószínűleg elkerülik a velük való együttműködést.

Púchovský hangsúlyozta, hogy az intézkedés jelentős terhet róna a tanárokra. Véleménye szerint a civilek által tartott tréningek nem politikai jellegűek, hanem inkább a közösségi médiában való helyes viselkedés és a kibertérben tapasztalható zaklatás kezelésére fókuszálnak.

Andrea Madunová, a hátrányos helyzetű gyermekek képviseletében, kritikával illette a készülő jogszabálytervezetet, amely véleménye szerint ellentétes lenne a nemzetközi egyezményekkel, amelyeket Szlovákia eddig elkötelezett magát mellettük. Madunová aggasztónak tartja, hogy egy esetleges alkotmánymódosítás nyomán az állam jogot nyerhetne arra, hogy szelektíven tagadja meg a támogatást különböző csoportoktól, ami súlyosan sértené a hátrányos helyzetűek jogait. Emellett hangsúlyozta, hogy az érintettek bírósági úton sem tudnának elégtételt kérni a diszkrét bánásmód miatt. Az aktivista szerint ez a helyzet még inkább megnehezítené a civil szervezetek működését, amelyek már így is kihívásokkal néznek szembe a vonatkozó törvény módosítása miatt.

Veronika Nemcová, a Nyílt Kultúra Platform nevében általánosan nyilatkozott az aktuális helyzetről. A véleménye szerint ugyan a szlovákiai kultúra védelme az alkotmánymódosítás célja, de eközben valójában annak a destrukciója és destabilizációja zajlik: a független csoportokat lehetetlenítik el. "A politikának nem az a feladata, hogy megmondja, mi a jó és a rossz kultúra" - mutatott rá Nemcová, aki szerint a törvénymódosítást elfogadásával, nem a nemzet megvédésére, hanem az elhallgattatására tesznek lépéseket.

A sajtótájékoztatón Liberty Simon, a queer aktivista, szenvedélyes beszédet mondott, melyben kifejtette, hogy a kormány törvénymódosítása súlyosan sérti a kisebbségek testi autonómiáját. Különösen a KDH politikusainak figyelmébe ajánlotta, hogy ezt a módosítást nem szabad támogatniuk. Ľudmila Jakubíková, a Lelki Egészség Ligája munkatársa, szintén hangsúlyozta, hogy a jogi változások mélyreható következményekkel járhatnak a transz- és LGBT-közösségek mindennapi életére.

Jakubíková véleménye szerint az alkotmánymódosítás nem a keresztény értékek és a család védelméről szól, hanem inkább Fico politikai befolyásának növelését célozza. Miközben a koalíciós képviselők azt hangoztatják, hogy Szlovákia helyzetének megerősítésére törekednek az Európai Unió keretein belül, valójában éppen az uniótól való eltávolodás irányába haladnak.

A zárómegjegyzéseket Marián Kulich, a Békét Ukrajnának kezdeményezés nevében mondta el, aki szerint az Európai Unió a határokon túl a szabadságot, jogállamot, biztonságot jelképezi, de ezek az értékek ismét veszélyben vannak. Az aktivisták négy órától élőlánccal tüntetnek a törvény ellen, amely az Európai Bizottság épülete elől indul.

Related posts