Borda Réka "Lángoló erdő" című műve egy lenyűgöző tájképet fest a természet szépségeiről és a tűz pusztító erejéről. A művésznő érzékletesen ábrázolja, ahogy a lángok táncolnak a fák között, és hogyan változtatják meg a tájat, amely egykor békés és idilli

A Klubrádió honlapján minden héten közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Borda Réka Tusé és Lángoló erdő című verseit hallgathatják meg a szerző előadásában.

A több kötetet publikáló költőnő, Borda Réka, hat évvel ezelőtt vendégeskedett nálunk a Belső közlés című zenés irodalmi műsorban. Abban az epizódban Szegő János vezette a beszélgetést, miközben Réka a stúdióban saját verseit is megszólaltatta. Korábban a Klubrádió honlapján már megosztottuk A zaj és a Közöny gitározik című költeményeit, most pedig örömmel értesítjük hallgatóinkat, hogy mától két újabb alkotás, a Tusé és a Lángoló erdő, szintén a költőnő előadásában érhető el. Ezekben a verseiben lírai és tudatos hangvételben a bántalmazás problémáját és a hozzá kapcsolódó létkérdéseket tárgyalja. A felolvasásokat az egyes hangsávok lejátszás gombjaira kattintva hallgathatják meg, míg a szövegeket lejjebb görgetve olvashatják el.

Az életem egy különös utazás, tele sötét pillanatokkal és fényt hozó tapasztalatokkal. Átéltem a halál árnyékát, amikor a betegség súlya majdnem összeroskattott. Gyermekként pedig egy olyan traumát hordozok, amit senkinek sem kívánnék. De most, a múlt fájdalmát magam mögött hagyva, végre rátaláltam a szeretetre. A szívem újra képes dobogni, és a boldogság fénye beragyogja az életemet.

Hát így várom a betegségéről szóló jelentését: egy apró szúrás a karomba, amely a diagnózis első lépését jelzi.

egy a csontba, pikkpakk megleszünk. mintha vívnánk,

de hogy egymásért vagy az idős korért, nem lehet eldönteni.

Nem érzem sajnálatot a már eltávozottak iránt, számukra az élet után ötvenszer könnyebb lehet, mint nekünk, akik még itt küzdünk a mindennapokkal.

Nincs semmiféle zűrzavar az elmében, a gyomrom sem jelez éhséget, és a bonyolult adórendszer is eltűnt.

Nem szükséges matematikai zseninek lenned ahhoz, hogy hatszoros előnyre tegyél szert!

Higgyen abban, hogy az ember útja során elkerülhetetlenül eltávozik tőle a fény.

Ma este karácsonyi fényekkel álmodunk, ahogy a színes égők varázslatosan ragyognak körülöttünk.

Kivont karddal nézünk szembe a sors csapásaival.

tombol a szervezet, minden lélegzetvétellel feladja

A szoba csendjében egy vörösvértest hősiesen küzd, mintha egy hatalmas csatát vívna a véráram tengerében. A falak között valaki figyeli ezt az apró, de mégis rendkívül fontos harcot, amely a test életéért zajlik. A vörösvértest, mint egy bátor harcos, átverekedi magát az akadályokon, hogy oxigént szállítson a sejtekhez, miközben a szoba zárt terében a feszültség egyre nő. Az élet és a halál határvonalán, egyedül, de nem magányosan, hiszen a szobában lévő jelenlét mindezt tanúként figyeli, megértve, hogy a legkisebb részletek is óriási jelentőséggel bírnak.

feleannyira szeretne elhunyni, mint a másik.

Egyszóval: átéltem a szerelem varázsát, megtapasztaltam a megcsalás fájdalmát, és éreztem a magány súlyát.

De özvegy, hát az nem voltam, noha ki tudja, milyen gyorsan változhatnak a dolgok. Elvégre, egy hirtelen jövő fordulat könnyedén átírhatja a történetet.

Képzeld el, hogy egy varázslatos erdő mélyén állsz, ahol a fák magasan az ég felé nyúlnak, és lombkoronájuk sűrű zöld szőnyegként terül el feletted. A levelek között beszűrődő napfény aranyszínű foltokban táncol a földön, miközben a szellő lágyan susog a fák ágain. A levegő tele van a természet illataival: a friss fenyő, a nedves föld és a virágok édes aromája keveredik. A távolban madarak csicsergése hallatszik, és néha egy kis állat neszezése töri meg a csendet. Itt, a természet ölelésében, úgy érzed, mintha az idő megállt volna, és minden gondod eltűnik a zöldellő világ varázsában.

A fenyőfák impozáns törzsei között egy izzó láng emelkedik.

Egy különös alak tűnik fel a homályból. Nem kiált, nem rohan; csendesen, titokzatosan közelít.

Elhalad melletted, nyomát úgy feledteti

a bezáruló köd, mint a bársonyfüggöny.

Arcod, akár a szélcsendes tobozok.

Csupán a madarak tudják megmozgatni a lelkemet.

Most szabad emlékezni rá, hogy bántottak.

Hogy pontos merj lenni: bántalmaztak.

Látod, amit mindig is a szíved mélyén tudtál,

hogy értelmetlen ez a büdös semmi,

Valójában csupán a kényszeresség ködös fátyla mögött rejtőzött az igazság.

A hó súlyának csendes nyomása arra késztetett, hogy egyetlen szó nélkül hajoljak meg a természet csodája előtt.