Dunaszerdahelyen minden alapiskola bezárta kapuit.

Az influenza és ahhoz hasonló megbetegedések olyannyira elterjedtek a gyerekek között, hogy kedden, szerdai hatállyal már az összes dunaszerdahelyi alapiskola bezárását elrendelték az igazgatók.

Kedden a Regionális Közegészségügyi Hivatal legfrissebb adataira hivatkozva arról számoltunk be, hogy a fokozódó influenzajárvány következtében már a múlt héten négy iskolát és négy óvodát zártak be a járás területén. Hétfőn pedig ez a szám tovább nőtt. Dunaszerdahelyen a Vámbéry Ármin és a Jilemnický utcai alapiskolákban már bevezették az egyhetes rendkívüli szünetet. Az első intézményben a diákok több mint 43%-a, míg a másodikban közel 40%-a hiányzott.

Kedden a hiányzók számának drámai emelkedése következtében több intézményvezető is a bezárás mellett döntött. A Szabó Gyula Alapiskolában a diákok 38%-a, a Kodály Zoltán Iskolában 32,8%-uk, a Smetana Ligetiben pedig 34%-uk maradt távol az óráktól. Az utóbbi két intézményben a tanítás jövő hét hétfőn folytatódik, míg a Szabó Gyulában csak jövő hét szerdán kezdődnek újra az órák.

Kérdezősködtünk a Közegészségügyi Hivatalnál a járási statisztikák kapcsán. Vörös Teréz, az epidemiológiai osztály vezetője megerősítette, hogy jelentősen emelkedett a bezárt oktatási intézmények száma. A hét első két napjában összesen 16 alapiskolát és 8 óvodát zártak be.

Related posts