Az Európai Unió szintén bevezette a viszontvámokat az Egyesült Államokra.

Bár Magyarország ellenvéleménye nem talált meghallgatásra, az Európai Unió válaszul viszontvámokat vezetett be az Egyesült Államokkal szemben. Mindez akkor történt, amikor Donald Trump világosan elutasította az EU korábbi javaslatát, amely a kölcsönös, 0 százalékos vámok bevezetésére vonatkozott.

Az Európai Unió így szerdán döntött arról, milyen formában vág vissza Donald Trump vámháborújáért, egyelőre annak első eleméért, az acélra kivetett vámokért. Az Európai Unió vezetői abban egyeztek meg, hogy 25 százalékos vámot vetnek ki több amerikai terméktípusra. A döntés értelmében 22 milliárd dollárnyi (8,1 billió forint) amerikai terméket, köztük szójababot, motorkerékpárokat és narancslét vámolnak meg. A vámok jövő héten lépnek életbe.

Azóta viszont új, jóval nagyobb, általános vámokat vetett ki az amerikai elnök az Európai Unióra. Az erre adandó válaszról egyelőre vita van a vezetők között, de nem úgy tűnik, hogy Donald Trump hajlana a kompromisszumra. A viszontvámokkal az EU tehát arra reagált, hogy az Egyesült Államok márciusban vámot vetett ki az EU-ból érkező acélra és alumíniumra. Az Európai Bizottság közleménye szerint az amerikai vámok károsak mindkét fél, és a világgazdaság számára is. Jelezték azt is, hogy tárgyalások útján szeretnének kölcsönösen előnyös és kiegyensúlyozott megoldást találni a vitára.

A szerdai határozat szerint az ellenvámok bármikor felfüggeszthetők, amennyiben sikerül megállapodást kötni az Egyesült Államokkal. Érdemes hangsúlyozni, hogy ez a lépés nem a szerdán életbe lépett húszszázalékos amerikai vámra, illetve a 25%-os autóimportra vonatkozó vámra adott válasz, ezek a kérdések jövő héten kerülhetnek a napirendre.

A Politico értesülései alapján Magyarország volt az egyetlen ország, amely ellenezte a javaslatot, amelyről egyszerű többséggel született döntés. Szijjártó Péter korábban kifejtette, hogy a magyar kormány álláspontja szerint "az eszkaláció nem nyújt megoldást; az ilyen intézkedések csupán további károkat okoznak az európai gazdaságban és az állampolgárok életében, hiszen az árak emelkedéséhez vezetnek." Hozzátette, hogy a párbeszédet tartja az egyedüli járható útnak, nem pedig a megtorlást.

Related posts