A Samsung bemutatta legújabb összecsukható mobiltelefonjait, amelyek nemcsak dizájnjukkal, hanem teljesítményükkel is új mércét állítanak. Fedezd fel az exkluzív fotókat és videókat, amelyek bemutatják a friss innovációkat és a lenyűgöző részleteket!
Az új termékek bevezetésének fő célja, hogy fokozzák a Samsung prémium kategóriás termékeire irányuló érdeklődést és keresletet.
A Samsung számára különösen kiemelkedő esemény lesz az új termékek júliusi bemutatója, hiszen bár az év első negyedévében rekordnyereséget könyvelhetett el, a második negyedév már nem hozott hasonló sikereket. A hírek szerint a kereslet csökkenése mögött részben a prémium kategóriás Galaxy S25 széria iránti érdeklődés lanyhulása áll. Az új összecsukható készülékek bevezetése viszont remélhetőleg megfordíthatja ezt a tendenciát. A legfrissebb modellek jelentős előrelépést mutatnak a tavalyiakhoz képest, például a vastagság és a képernyőméret terén, amely tulajdonságok kulcsszerepet játszanak a vásárlói döntésekben. Emellett a Galaxy Z Flip7 FE, mint az első fan edition változat az összecsukható kategóriában, kedvező ár-érték arányával is vonzó lehet a vásárlók számára. Továbbá a Samsung új okosórái is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a cég ismét erőre kapjon a piacon.
Ez egy felsőkategóriás modell, amelynek csúcsváltozatáért több mint egymillió forintot is elkérhetnek. A Galaxy Z Fold 7 új telefon, de számos dizájnelemet átvett a Galaxy Z Fold 6 Special Editiontől, amely a tavalyi modellnél nagyobb és vékonyabb volt, viszont csak Koreában és Kínában lehetett kapni kis mennyiségben. A Z Fold 7 ezt a vonalat követve 8,0 hüvelykre megnövelt dinamikus AMOLED 2X kijelzőt kapott adaptív 120 Hz-es képfrissítéssel.
Ami igazán lenyűgöző, az a készülék szuper vékonysága. Kihajtva mindössze 4,2 millimétert mér, míg összecsukva is csupán 8,9 milliméter. Összehasonlításképpen, a Galaxy S25 Ultra vastagsága 8,2 milliméter, így csupán 0,7 milliméterrel vékonyabb. A Z Fold 7 dizájnja szépen illeszkedik a Galaxy S25 sorozat lekerekített formavilágához, ami lehetővé teszi, hogy a készüléket kényelmesen foghassuk a kezünkben.
Ha már az összehasonlításoknál tartunk, a Z Fold 7 IP48-as por- és vízállósági besorolását kapott, tehát fél órára másfél méter mély vízben hagyhatjuk károsodás veszélye nélkül. De az S25 Ultra IP 68-as védelme a nagy nyomású vízsugárnak és a finom pornak is ellenáll. Ráadásul azt a Samsung is elismeri, hogy a természetes kopás miatt (aminek nyilván a zsanér van leginkább kitéve) a védelem szintje csökkenhet. De hát egy összecsukható készüléktől ne várjunk csodákat. Az is csoda, hogy állítólag 200 ezer hajtogatást is kibír.
Az optikai egységnél is jelentős előrelépést könyvelhetünk el. Korábban az összecsukható Galaxy telefonok nem a kameráikról voltak híresek. A Galaxy Z Fold 7 ugyanazt a 200 MP-es objektívet kapta meg, amelyet a világ a Z Fold Special Editionben ismerhetett meg. Ez hatalmas előrelépés az 50 MP-es kamerákhoz képest. A Szelfikamera és a főképernyő kamera is 10 MP-es, az ultraszéles látószögű kamera 12 MP-t tud, illetve 10 MP-es a telefotó kamera, amelyben az optikai zoom háromszoros, a digitális pedig tízszeres. Az első ránézésre feltűnik, hogy a kiemelkedő kamerasziget és a hátlap között az új dizájnvonalat követve van egy kis rés, ami összegyűjtheti a szöszöket és szennyeződéseket. Kíváncsian várjuk, hogy milyen tokok érkeznek majd a modellhez, amelyek elfedik ezt a problémát és lenyugtatják a hátán elég hevesen billegő készüléket.
A Galaxy Z Fold 7 teljesítménye garantáltan nem fog csalódást okozni, hiszen a legújabb Snapdragon 8 Elite chipet alkalmazza, amely már a Galaxy S25 sorozatban is megmutatta tudását. A 4400 mAh kapacitású kettős akkumulátor ugyan nem a legnagyobb a csukható telefonok között, de bőségesen elegendő ahhoz, hogy zökkenőmentesen működtesse az eszközt. Ráadásul a 25 W-os töltőadapter segítségével, vezetékes töltéssel mindössze fél óra alatt elérheti a 50 százalékos töltöttséget.
Ha valaki idén nyáron összecsukható készüléket keres, a Samsung Galaxy Z Flip 7 valószínűleg a legjobban mérlegelt modellek között fog szerepelni. Kompakt dizájnja, kiemelkedő teljesítménye, valamint a Z Fold 7-hez képest kedvezőbb árazása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy népszerű választás legyen. Persze, a félmilliós ársávban mozog, így várhatóan nem az ár, hanem a praktikus felhasználási lehetőségek fogják befolyásolni a döntést a hagyományos, hosszúkás okostelefonok és a különböző összecsukható modellek között. Míg a Z Fold 7 a tabletek világába nyújt betekintést, a Z Flip 7 éppen ellenkező irányban halad, elrugaszkodva a klasszikus formáktól. Kicsi női táskákba és zsebekbe is könnyedén befér, hajlítható kialakítása pedig számos kreatív és praktikus felhasználási módot kínál.
Bár a Samsung bejelentette, hogy az új Galaxy Z modellek vékonyabbak, könnyebbek és strapabíróbbak lesznek, mint elődeik, ez főként a Z Fold szériára vonatkozik. A Z Flip 7 esetében, nyitott állapotban 6,5 milliméteres, míg összecsukva 13,7 milliméteres vastagságot tapasztalhatunk. Az arányok és dimenziók itt teljesen eltérőek, így ez a méret valóban figyelemre méltó. Az apró kocka formájú készülékbe ugyanis minden szükséges technológiai egységet, beleértve a chipsetet és az akkumulátort is, ügyesen be kellett illeszteni.
A készülék főképernyője egy jelentős fejlesztés az előző modellhez képest, hiszen egy impozáns 6,9 hüvelykes dinamikus AMOLED 2X (1~120Hz) kijelzőt kapott. Az előlapi panel 4,1 hüvelykes super AMOLED technológiával büszkélkedik, amely 120 Hz-es képfissítéssel biztosítja a sima és zökkenőmentes vizuális élményt. A 2600 nites csúcsfényerő pedig garantálja, hogy a napsütéses napokon is tökéletesen látható maradjon a képernyőn megjelenő tartalom. A telefon súlya 188 g, ami nem terheli meg túlságosan a zsebünket, de azért nem nevezhető pehelykönnyűnek sem.
A hírek szerint a Flip 7 zsanérmechanizmusa még simább működést és fokozott tartósságot ígér az előző verzióhoz képest. Az első tesztek alapján úgy tűnik, hogy a zsanér szorosabbra zárja a két részt, mint a korábbi megoldás. A gombok elrendezése változatlan maradt a tavalyi modellhez képest, de a Galaxy Z Flip 7 kijelzőjén sokkal kevésbé észlelhető a hajtásnyom, mint az előző generációnál.
A Z Flip 7 kamerarendszerét a Z Flip 6-ból örökölte, így 50 MP-os főkamerával, 12 MP-es ultraszéles lencsével és 10 MP-es szelfikamerával van felszerelve. Ezt sokan csalódásként élhetik meg, hiszen a készülék valódi potenciálját egy korszerű optikai rendszer igazán kiaknázhatta volna. Az ár kérdése kulcsfontosságú, és valószínűleg itt kellett kompromisszumot kötni. A telefon a ProVisual Engine új generációs képfeldolgozó szoftverét használja, amely mesterséges intelligencia segítségével igyekszik javítani a fényképek és videók minőségét. Hogy ez elegendő lesz a felhasználók megelégedettségéhez, azt majd az idő fogja megmutatni.
Aki arra számított, hogy a Z Flip 7 a csúcs Snapdragon SoC-t fogja felvonultatni, az bizony csalódással nézhet szembe. A Samsung saját fejlesztésű Exynos 2500 lapkája kerül a készülékbe, amely eddigi tesztjei alapján nem igazán tűnik bajnoknak. Azonban ne essünk túlzásokba, mielőtt véglegesen megítélnénk az eszközt. Ha a chip teljesítménye nem üti meg a megfelelő szintet, az komoly baklövés lenne a Samsung részéről. Viszont ha a teljesítmény felülmúlja a várakozásokat, akkor az egy igazi sikertörténet lehet. Valószínű, hogy a valóság valahol a két szélsőség között helyezkedik el.
Fontos kiemelni, hogy az Exynos processzorok legfőbb kihívását a hőtermelés mértéke és annak hatékony kezelése jelentette. Azonban a legújabb, 3 nm-es csíkszélességgel készült chip esetében úgy tűnik, hogy a hőtermelés jelentősen csökkent a korábbi modellekhez képest. Ezen felül a készülékhez egy megnövelt párakamra is társul, amely hozzájárul a hőmérséklet optimalizálásához. Ennek köszönhetően valószínűleg elkerülhetjük a teljesítmény csökkenését, amely a túlmelegedés következményeként léphetne fel.
Ha figyelembe vesszük, hogy a továbbfejlesztett chip és a kiváló teljesítményű kijelző mellett egy 4300 mAh kapacitású akkumulátor is helyet kapott a készülékben, nem meglepő, hogy a videomegtekintési idő akár 31 órára is rúghat. Ez a tény pedig igazán figyelemreméltó. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy ez a készülék rendkívül hatékony és praktikus választásnak tűnik.
Idén debütál először az összecsukható Samsung készülékek között az izgalmas új belépő, a Galaxy Z Flip 7 FE. Ez a modell a korábbi Flip generációkhoz hasonló dizájnnal érkezik, azonban egy régebbi Exynos 2400 SoC hajtja. A telefon kijelzője 6,9 hüvelykes, FHD+ Dinamikus AMOLED 2X technológiával készült, amely 2640x1080 pixeles felbontásra és 1-120 Hz-es adaptív frissítési sebességre képes. A kamerák terén a Galaxy Z Flip 7 FE elég tisztes, de nem éppen kiemelkedő felszereltséggel bír: a szelfikamera 10 MP-es, míg a hátlapon található ultraszéles látószögű kamera 12 MP-es, a széles látószögű pedig 50 MP-es felbontást kínál. Az FE verzió hátránya a korábbi chip használatán túl abban rejlik, hogy a másodlagos kijelző kisebb, és nem fedi le a fedlap teljes felületét. A memória és a tároló kapacitásban is eltérések mutatkoznak: míg a Flip 7 12 GB RAM-mal és 256 vagy 512 GB belső tárhellyel érkezik, az FE modell csak 8 GB RAM-ot és 128 vagy 256 GB tárhelyet kínál. A legolcsóbb variáns ára körülbelül 400 ezer forint, ami nem éppen aprópénz, de a Samsung márkájához hű vásárlók számára mégis elfogadható árnak számít ebben a kategóriában.
A Galaxy Z Flip7 FE hivatalos magyarországi árképzése mostantól elérhető! Fedezd fel a legújabb hajlítható okostelefont, amely nemcsak stílusos, hanem kiemelkedő teljesítménnyel is büszkélkedik. Tudd meg, mennyibe kerül a legfrissebb innováció, és lépj be a jövő mobiltechnológiájába!
A Samsung Galaxy Unpacked rendezvényen bemutatkoztak a Galaxy Watch 8 sorozat okosórái is: a Galaxy Watch 8, a Galaxy Watch 8 Classic és a Galaxy Watch Ultra 2025-ös verziója. A gyártó visszahozta a hagyományos óra kialakítású, kattintós és forgatható lünettás verziót, amely utoljára a 2023-as Galaxy Watch 6 Classic sorozatban volt elérhető. A Classic és az Ultra modell is megduplázott, 64 GB-os tárhelyt kapott. Az alap Galaxy Watch 8 pedig a tavalyihoz hasonló 32 GB-os tárhelyet hordoz. A Watch 8-at 40 és 44 mm-es méretben, a Classicot 46 mm-es, az Ultrát pedig 47 mm-es méretben fogja kínálni. Mindhárom modell 2 GB RAM-mal és az Exynos W1000 chipsettel működik, mint a 7-es sorozat, így a feldolgozási teljesítményben nem várható érdemi változás. Az óraszíjaknál a legnagyobb újdonság egy olyan kapocsrendszer beveztése, amely könnyebb cserét tesz lehetővé, illetve az eszköz jobban rásimul a kézre, így a szenzorok pontosabban mérhetik az élettani adatokat. Ezek az órák nem olcsók. A legkevesebbet közel 160 ezer forintot a 40 milliméteres Watch 8-ért, a legtöbbet Watch Ultráért kell fizetni, közel 280 ezer forintot.