A norvég koronahercegnő fiát súlyos vádakkal illették, amelyek szexuális erőszakra és bántalmazásra vonatkoznak.

Marius Borg Høiby ellen korábbi párja is vádat emelt, állítása szerint a férfi bántalmazta őt, és a távol tartási végzést sem tartotta be.
Norvégia koronahercegnőjének legidősebb fia, Marius Borg Høiby, 32 bűncselekmény vádjával néz szembe, amelyek között négy esetben nemi erőszak is szerepel – írja a BBC. A férfi korábbi párja is vádat emelt ellene, azt állítva, hogy Høiby bántalmazta őt, és nem tartotta be a távol tartási végzést.
Mette-Marit Tjessem Høiby 2001. augusztus 25-én mondta ki a boldogító igent Haakon norvég trónörökösnek. A házasság előtt Mette-Maritnak volt egy fia, aki 1997-ben jött a világra, így ő nem visel királyi címet, és nem áll fenn számára semmiféle hivatalos kötelezettség.
Høiby ügyvédje, Petar Sekulic a Reuters-nek azt nyilatkozta, hogy védence az összes komolyabb vádat, mint a szexuális és családon belüli erőszak, tagadja, azonban a kisebb kihágásokban bűnösnek tervezi vallani magát, miután a tárgyalások elkezdődtek. Høiby akár 10 év börtönbüntetést is kaphat.
A vádak szerint a 28 éves férfi több nő intim testrészéről készített felvételeket, mindezt a beleegyezésük nélkül. A norvég NRK híradása szerint 2018 és 2024 között négy nőt erőszakolt meg, köztük az egyik áldozatát a letartóztatása után. A hatóságok egy éven át folytattak nyomozást az ügyben, és a férfit tavaly három alkalommal, augusztusban, szeptemberben és novemberben is letartóztatták.
Sturla Henriksbø ügyész a BBC-nek nyilatkozva kifejtette, hogy a tárgyalás januárban indulhat, és várhatóan körülbelül hat héten át fog tartani.