A kutyák barátjaként ismert polgármester újabb közbeszerzést indított Hegyvidéken.
Kovács Gergely ezúttal az önkormányzat cégével, az általa egykor sokat támadott Fáber Kft.-vel íratott ki egy értékhatár alatti beszerzést. Fonti Krisztina, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője megjegyezte: érdekes ezeknek a feldarabolt beszerzéseknek a mintázata. Mint közölte, mindig pénteken, a munkaidő végén adják fel a hirdetményt, mert így - látszólag - három nappal több áll a pályázók rendelkezésére. - Most kifejezetten "mesteri" a feladás időzítése, hiszen látszólag húsz nap, a karácsony miatt valójában csak hét munkanap áll a pályázók rendelkezésére a "versenyre" - hívta fel a figyelmet a korábbi fideszes alpolgármester, aki emlékeztetett: az ugyancsak feldarabolt parkolási közbeszerzésnél ez csak három munkanap volt.
- húzta alá Fonti Krisztina.
Korábban beszámoltunk arról, hogy közbeszerzési törvényben szereplő értékhatárt hatszorosan meghaladó mértékben kötött parkolási szerződést Kovács Gergely. Felmerült a kérdés, hogy ilyen rövid idő alatt hogyan tudott az önkormányzat egy kilencvenmilliós szerződést összehozni, ráadásul azzal a céggel, amelyet Kovács a hivatalba lépését megelőzően meg is nevezett. A közbeszerzési szerződések értékhatára 15 millió forint, tehát mindenképpen több jelöltet kellett volna versenyeztetnie a XII. kerületi önkormányzatnak, erre pedig mindössze három napot adott az új vezetés.
Mindezt az önkormányzat úgy oldotta meg, hogy a közbeszerzéseket kisebb részekre bontotta, így elkerülve a közbeszerzési eljárásokat. Ugyanezt a stratégiát használták a közétkeztetési pályázat esetében is, ahol egy 750 millió forintos beszerzést igyekeztek az értékhatár alá sorolni.