Béka parazitával

béka parazitával

béka parazitával férgek és a szív

A tengerentúlon felfedezett kétéltűek a kutatók szerint a mezőgazdaságban használt vegyi anyagok, és egyes élősködők összejátszásának eredményeképpen növesztettek kettőtől eltérő számú hátsó végtagot. A végtagelváltozásokat 43 amerikai államban és öt kanadai tartományban is regisztrálták - írta az Ananova.

béka parazitával milyen férgek találhatók az emberi testben

Korábban a vegyi szennyezést és a trematodák - parazita laposférgek - által okozott fertőzést egyaránt okolták a kétéltűek mutációjáért. Az újabb kutatások azonban kimutatták, hogy minden bizonnyal a két tényező együttes hatása felelős azért, hogy egyes békáknak nem fejlődtek ki megfelelően a végtagjaik, vagy kettőnél több végtagjuk is nőtt.

A kisebb tavak vannak veszélyben Joseph Kiesecker, a béka parazitával állami egyetem munkatársa élőhelyükön vizsgálta az erdei békák végtagelváltozásait, és laboratóriumi körülmények között is folytatott kísérleteket.

Hozzászólások

Ezek szerint a deformitások leginkább olyan kisebb tavakban jelentkeztek, melyek vize kimutatható mértékben tartalmazott növény- és rovarirtószereket, valamint élősködők béka parazitával.

Azok a békák, melyeket férgektől mentes környezetben tenyésztettek, nem mutattak elváltozásokat, még akkor sem, ha ki voltak téve ezeknek a vegyi anyagoknak.

béka parazitával amelyből paraziták csalánkiütnek

Gyengül a kétéltűek immunrendszere Kiesecker a mezőgazdaságban általánosan használt növény- és rovarirtószerek alacsony koncentrációjú oldataival kísérletezett. A kutató feltevése szerint a mezőgazdaságban használt vegyi anyagok meggyengítik a kétéltűek immunrendszerét, amely így nem tud megfelelő védelmet biztosítani a paraziták fertőzései ellen.

cigaretta féreg giardiasis tünetek nélkül

A kutatási eredményeket, melyek arra mutatnak, hogy a növény- és rovarirtószerek a parazitákkal közösen okozzák a végtagelváltozásokat, a Proceedings of the National Academy of Scientists című folyóiratban tette közzé.

A tanulmányban további kutatásokat javasol az emberi tevékenység vízi élőlényekre gyakorolt hatását illetően.

béka parazitával

További a témáról